Munkásság és becsületesség
A szerteágazó felvidéki Szontagh család egyik tagja, Szontagh Dániel vetette papírra Nagyszombatban, 1864. szeptember 10-én az alábbi sorokat. „Nem ragyogási vágy hevite engem akkor, midőn ezen, nemzetségünk történetét és származását tárgyazó munkára szántam magamat, írtam azt a múltnak emlékeül, a jelennek tanúságául, hogy a jövőnek is biztos kalauzúl szolgáljon. Legfőbb szándékom és tulajdonképen e családiratnak czélja az, hogy ez által rokonaimat azon öntudatban megedzeni sikerüljön: miszerint nemzetségünk mindeddig általa követett jellemének „a munkásság és becsületesség”-nek köszönheti csak századokon át tisztességes fenmaradását, melyhez a kiváltságos állás egyedül és mindenkor csak mellék fénysugarakkal járult.”
A Szontagh nemzetség közel 180 lapnyi származástörténetében kiemelt helyet kapott Szontagh Gusztáv Adolf akadémikus, esztéta és filozófus, aki a reformkori Magyarország egyik meghatározó gondolkodója volt. A Gömör megyei Csetneken látta meg a napvilágot 1793. április 9-én.
A szülői házban a német szó járta, magyarul a miskolci református gimnáziumban tanult meg. Mezőberényben az evangélikus iskolába járt, Pesten bölcseleti tanfolyamot, Késmárkon jogtudományi stúdiumokat folytatott. Rozsnyón végezte jurátusi gyakorlatait Cházár András főjegyző mellett, aztán húszévesen váratlanul katonának állt, hogy a Napóleon elleni háborúban harcoljon. Néhány ütközetben is részt vett alhadnagyként, majd hadnagyként.
A harcok végeztével további tizenhárom évet töltött báró Máriássy ezredében, miközben belekóstolt a tudományokba is. Ennek köszönhetően a Magyar Tudós Társaság már 1832-ben levelező tagjává választotta (1839-ben lett rendes tag). 1836-ban egyike volt a Kisfaludy Társaság alapítóinak. Az egyenruhát 1837. január 1-jén vetette le végleg, és főkapitányi rangban vonult nyugalomba.
Írói munkássága kezdetén németül írt néhány állambölcseleti munkát, mellette megpróbálkozott a drámaírással is, de már magyar nyelven. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy az első rendszeresen publikáló irodalomkritikusunkat is benne tisztelhetjük, sőt Jósika Miklós Abafi című romantikus történelmi regényének nagy sikeréhez minden bizonnyal az ő méltatása is hozzájárult.
A műkritika e szavakkal kezdődik:
Ez a szófordulat azóta szállóige lett. Irodalmi kritikáit rendszerint különböző álnevek alatt írta. A magyar nyelv ápolása a szívügye lett, egyike volt a magyar katonai szaknyelv megújítóinak; egyebek közt az ő leleménye a szurony kifejezés. Filozófusként is jelentős művet alkotott, egy sajátos magyar, eklektikus, újkantiánus filozófiai rendszer, az ún. egyezményes filozófia létrehozása lebegett célként előtte, amelynek két kötetben ki is fejtette a lényegét.
Gazdasági kérdések is foglalkoztatták, nem véletlen, hogy Széchenyi Istvánnal rokon lelkek voltak, sőt időnként meglátogatta a grófot a döblingi gyógyintézetben. Az 1848–49-es magyarországi események idején is a konzervatív vonalat képviselte, és bár részt vett a nemzetőrök kiképzésében, Kossuthról az volt a véleménye, hogy a pusztulásba rántja a nemzetet.
Az 1840-es évektől Pécelen élt, ahol dinnyetermesztéssel foglalkozott. Ezt olyan tökélyre vitte, hogy a fél ország a csodájára járt, sőt még a felszeleteléskor a földre hulló magvakat is összegyűjtötték. Petőfi is nagy elismeréssel vélekedett Szontagh sárgadinnyéiről. A szenvedelmes dinnyész című munkáját háromszor is kiadták.
A dohánytermesztés is érdekelte, erről is egy könyvet írt. Maga is élvezte a pipafüstöt, s talán ez a szenvedélye okozta halálát is: 1858. június 7-én nyelvrákban hunyt el Pesten. Sírja a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/15. számában.
