Mit gondolnak a filmcsillagok?
A színész is ember, a sztárok pedig különösen. Nemcsak a színpadon és a filmekben alakítanak emlékezeteset, hanem a való életben is. Gonolataik vannak, amelyeket nem Shakespeare-től, Csehovtól vagy Tarantinótól idéznek, hanem a saját fejükből pattan ki az isteni szikra. Érzékenyek, megértőek, humanisták, adakozóak, az igazság bajnokai. Vagy mégsem?
Imádom olvasni a filmcsillagok gyöngyszemeit, főleg a hollywoodi sztárokét. Mintha érzékeny kamaszok szenvedélytől túlfűtött gondolatait gyűjtenék egybe. Csupa tűz, láng, indulat, düh és lelkesültség.
Aztán rájövök arra, hogy még a kamaszoknak is több eszük van ezeknél a túlértékelt bohócoknál, akik szeretik önmagukat mindenek fölé helyezni, a Naprendszer vagy egyenesen a világegyetem középpontjába. De ne feledjük, tényleg bohócokról van szó, színészekről, akik néhány órán vagy éven át abban a tudatban élnek, amikor fellépnek a színpadra vagy a kamera elé állnak, hogy királyok, amazonok vagy bűnözők, ahogy a szerep kívánja. Lehet hinni ilyen embereknek?
De adjuk át nekik a szót, hadd beszéljenek ők, itt egy csokorra való, tőlük, a kiváltságosaktól, az egyenlőség, a nőelnyomás felszámolása és a feminizmus jegyében! Ezúttal vegyük őket tényleg komolyan! (A nemek közti egyenlőség elősegítése érdekében kizárólag a „gyengébbik”, „szebbik” nemet szólaltatjuk meg!)
Keira Knightley-tól például idén ősszel megtudhattuk, hogy Katalin hercegnének – Vilmos herceg felesége – nem kellett volna a harmadik gyermeke, Lajos születése után néhány órával sminkben és magassarkúban a világ elé állnia. Katalinnak el kellett volna rejtenie a fájdalmát, a szétszakadó, hormonoktól túltengő testét, amelyet a képeken ugyan senki sem látott, kivéve az angol színésznőt.
Egy feministák által megjelentett könyvben írt esszét arról, milyen rossz emlék számára a 2015-ös szülése, és Katalinnak is valami hasonlót kellett átélnie, csak a hercegné erről hallgatott. Azóta azt is megtudhattuk a harminchárom éves csillagtól, hogy megtiltotta a lányának, hogy megnézze A kis hableány és a Hamupipőke című Disney-meséket. Az ok? Hamupipőkét gazdag férfi menti meg, Ariel pedig egy férfi miatt adta fel a hangját. Ó, azok a gaz férfiak, mi mindent meg nem tesz értük egy nő – illetve egy sellő! Szörnyű!
Az izraeli-amerikai Natalie Portman a Harvey Weinstein-ügy kapcsán addig gondolkodott, amíg rádöbbent, hogy minden egyes filmforgatáson zaklatták vagy diszkriminálták. A baj természetesen az, hogy túl kevés a nő a filmek forgatásán, és a rendezők és a producerek nem hallgatják meg őt. Elképesztő, hogy mennyit kell szenvednie egy milliomos színésznek a siker érdekében, és hogy egyes rendezők és producerek úgy gondolják, jobban értenek a filmkészítéshez, mint egy színésznő! Jessica Chastaintől nőnapkor megtudhattuk, hogy mindenkinek feministának kellene lennie, merthogy az a nemek politikai, gazdasági és társadalmi egyenlőségét jelenti. Miért gondol a kelet-európai olvasó ilyen gondolatok olvasásakor az 1989 előtti időszakra? Ki érti ezt! Az elvtársak biztosan.
Lena Dunhamtől – ő annyira azért nem nagy sztár, de az egyenlőség elősegítése érdekében nevezzük őt is annak – megtudhattuk, pontosabban az édesapjától, hogy a fehér férfiak problémát, a heteroszexuális férfiak pedig hatalmas problémát jelentenek. Az amerikai színésznő értelemszerűen büszke az édesapjára, aki ezek szerint önmagát is egy jó nagy problémának tekinti.
Ha ilyen gondot jelentenek a fehér férfiak, különösen a heteroszexuálisak, akkor miért született meg a lánya? Dunhamről érdemes tudni, hogy szívesen jelenik meg a nyilvánosság előtt – a vörös szőnyegen, hol máshol, hiszen egyenlőség van – szőrös hónaljjal.
Pamela Anderson szintén feministának vallja magát, de érdekes módon pálcát tört az ideológia felett, és szerinte a feminizmus már csak arra jó, hogy teljesen megbénítsa a férfiakat. Mi várhat egy ilyen „kritikus hívőre”?
Jennifer Lawrence ugyancsak szereti magát feministaként jellemezni, de a Vörös veréb című filmje népszerűsítése alatt egy túlságosan kivágott, mélyen dekoltált ruhát viselt Londonban. A feminista kommentelők persze kiakadtak, mondván, a férfiak kabátokban állnak, ő meg fagyoskodik. Mire a színésznő kiosztotta a „rajongóit”, ő döntött a ruha mellett, senki sem kényszerítette, és ha történetesen fagyoskodni akar, akkor az is az ő döntése. New Yorkban rátett még egyet a lapátra, itt lényegében szinte az egész meztelen felsőtestét megcsodálhatta mindenki. Milyen hozzáállás ez? Jennifer minden bizonnyal egy jól jövedelmező reklámszerződés miatt viselte a divatmárka ruháit, a milliókat pedig az egyenlőség jegyében szétosztotta a nélkülözők között. Ó, micsoda nő!
A filmcsillagok tehát hisznek az egyenlőségben, ami ugyan nincs, de azért jól hangzik. Hisznek a rendszerszintű nőkkel szembeni elnyomásban és a hasonló szörnyszüleményekben, miközben degeszre keresik magukat. A szegények érdekeit képviselik, akiktől hermetikusan elzárva élnek, és jót vigyorognak a kamerába. Gondolataik és őszinte érzéseik vannak, ezért nem hallani tőlük semmi eredetit, csupán egy őrült eszme hitelveit böfögik vissza. Jól fizetett fakuló csillagok? Nők, férfiak, tényleg nincs különbség. Bohócok lennének, valóban?