2020. április 3., 17:00

Mit ajánl a bükki füvesember a járvány idején?

A minap arról kérdezték az újságírók Szabó Gyuri bácsit, a 92 éves bükki füvesembert, hogy létezik-e olyan gyógynövény, gyógytea, amely segít legyőzni a koronavírust.

Gyuri bácsi/agrarszektor.hu/

Gyuri bácsi egyértelművé tette, hogy ilyen gyógynövény nincs, ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy erősítsük szervezetünk védekező rendszerét, hogy elég ellenálló legyen, ha netán szükség lenne annak terhelésére.

Tudjuk, hogy ma már 90-100 évesek is kigyógyultak a koronavírus okozta betegségből. Az abszolút rekordot egy 103 éves kínai nő tartja, de egy 101 éves olasz férfi is meggyógyult már, nem igaz tehát, hogy az idősek számára a koronavírus egyelő a halálos ítélettel.

Nos, hogy lehet igazán hatékonyan erősíteni az immunrendszert? Íme a Gyuri bácsi-féle tuti recept:

Este a csipkebogyó kimagvazott húsát áztassuk 3-4 órán át 2,5 dcl hideg vízben, majd leszűrve hagyjuk állni. Reggel készítsünk háromféle teát: egyik legyen fodormentából, a másik kakukkfűből, a harmadik szurokfűből. Valamennyiből egy evőkanálnyi gyógynövényre van szükség, amit 2,5 deciliter vízzel kell leforrázni.  

Ha ezek kihűlnek, mind a négyet összeöntjük. Kapunk tehát 1 liter teát, amelyet a nap folyamán elkortyolunk. A csipkebogyó a C-vitamint biztosítja, a menta a torokfertőtlenítést, a kakukkfű az immunrendszer erősítését végzi, míg a szurokfű az agyalapi mirigy működését segíti, amely valójában hormonháztartásunk irányítója.

Ha ezt naponta megismételjük, esélyesek lehetünk a vírussal szemben.  

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.