2026. október 14., 18:18

Minden második munkavállaló használ AI-t a munkájához

A szlovákiai munkavállalók 77 százaléka használta a mesterséges intelligenciát (AI) a munkája során az elmúlt három hétben, közülük minden második saját vagy nyilvánosan elérhető eszközöket alkalmaz a vállalati megoldások helyett. Ez a Szlovákiai AI Szövetség (ASAI) felméréséből derül ki, amelyet az MN Force közvélemény-kutató intézet 500 munkavállaló bevonásával végzett.

AI munkahely
Fotó: Archívum

A válaszadók 24 százaléka naponta használja a mesterséges intelligenciát. A felmérés kitért az úgynevezett Shadow AIjelenségre is, vagyis arra, amikor a munkavállalók a munkáltató tudta vagy engedélye nélkül használnak mesterségesintelligencia-eszközöket. Az eredmények szerint a dolgozók körülbelül egyötöde olyan eszközöket alkalmaz, amelyek használatáról a munkaadója nem tud, ugyanekkora arányban pedig nincsenek tisztában azzal, hogy a mesterséges intelligencia munkahelyi használatához engedélyre is szükség lehet.

A munkavállalók a munkáltatójuk adatait töltik fel nyilvánosan elérhető eszközökbe, amivel ronthatják a vállalat versenyképességét” 

– figyelmeztetett Miroslava Šáchová, az ASAI igazgatótanácsának tagja és oktatási bizottságának vezetője. A szövetség szerint kockázatot jelenthet az üzleti adatok, szerződések, belső dokumentumok és személyes adatok illetéktelen hozzáférhetővé válása.

A leggyakrabban használt eszközök közé tartozik a ChatGPT, de jelentősen felzárkózott hozzá a Google Gemini is. A Microsoft Copilot eszközét a válaszadóknak mindössze 19 százaléka használja” 

– közölte Norbert Lojko, a DataNorix munkatársa.

A vállalati mesterségesintelligencia-használatra vonatkozó szabályokat a megkérdezettek mindössze 33 százaléka ismeri. Körülbelül 22 százalékuk szerint a munkáltatójuknak egyáltalán nincsenek ilyen előírásai. A válaszadók 39 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jelentős hiányosságokat tapasztal az AI használatára vonatkozó képzések terén, 27 százalékuknak egyértelmű szabályok, 18 százalékuknak pedig jóváhagyott eszközök hiányoznak.

A felmérés a mesterséges intelligencia használata során előforduló hibákra is rámutatott. A válaszadók 32 százaléka találkozott már hibás vagy kitalált információval, tíz százalékuk pedig véletlenül érzékeny adatokat töltött fel valamelyik eszközbe. Az esetek kilenc százalékában csak az ügyfél hívta fel a figyelmet a mesterséges intelligencia által adott hibás válaszra. A megkérdezettek további 39 százaléka nem tudott semmilyen ilyen incidensről.

A szövetség szerint a nem engedélyezett eszközöket elsősorban a fiatalabb, 18 és 29 év közötti munkavállalók használják. Ebben a korosztályban a válaszadók 34 százaléka naponta alkalmaz mesterséges intelligenciát. A szervezet képviselői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a fiatal dolgozók érdeklődnek a képzések és az egyértelmű szabályok iránt, amelyek lehetővé tennék számukra az eszközök biztonságos használatát. 

„Nem elég mesterségesintelligencia-eszközökhöz hozzáférést biztosítani a munkavállalóknak, a képzésükről is gondoskodni kell” – fogalmaztak a szövetség képviselői. Arra is felhívták a figyelmet, hogy megfelelő oktatás nélkül a dolgozók gyakran az általuk már ismert eszközöket részesítik előnyben, még akkor is, ha azok nem feltétlenül felelnek meg a vállalat biztonsági követelményeinek.

Az ASAI olyan szakembereket, vállalatokat és felsőoktatási intézményeket tömörít, amelyek célja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos oktatás, az etikus felhasználás, az innováció és a stratégiai partnerségek előmozdítása annak érdekében, hogy Szlovákia lépést tartson a globális AI-fejlődéssel.

Megosztás
Címkék