2018. október 30., 18:33

Minden, ami egy jó borhoz kell – Wirth Gabi borfalatkái

„Sajt, dió, mandula és gyümölcs – önmagában is jó borkorcsolya, de ezek kombinációja teszi a Borkekszet egyedivé” – olvasható a www.borkeksz.hu honlapon. Webáruházán keresztül többek között bivalysajtos-fokhagymás, kecskesajtos-diós, vagy éppen kéksajtos-mandulás ínyencségekhez juthatunk hozzá, amennyiben különleges finomságokkal fogyasztanánk a szőlőnedűt.

borkeksz03.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A borfalatkákkal kapcsolatban a lévai gyökerekkel rendelkező, jelenleg Pécsett élő Wirth Gabriellát faggattuk.

Milyen út vezetett az első borkeksz elkészítésééig? Egyáltalán honnan jött az ötlet?

Anyaságin voltam, amikor elhatároztam, hogy részt veszek egy fiatal vállalkozókat támogató pályázaton. Mivel a kisfiam Down-szindrómás, olyan vállalkozásban gondolkodtam, amelyben fogyatékkal élőket is lehet foglalkoztatni. Így jött a keksz ötlete, hiszen nagyon egyszerűen elkészíthető. Emellett amatőr borkedvelő vagyok, és egyszer csak beugrott, hogy a kekszbe minden olyan finomságot bele lehet szuszakolni, amit egyébként is szívesen kínálunk a borokhoz: sajtot, dióféléket vagy akár aszalt gyümölcsöt. Mivel néha elég merészek az ízkombinációk, a receptek kikísérletezése fél évig tartott; esetenként menet közben is változtattam rajtuk, hogy minden feltételnek megfeleljenek.

Milyen tapasztalatokat kellett felhalmoznia ahhoz, hogy ez az újszerű nassolnivaló létrejöjjön? Volt valaki a családjában, aki gasztronómiával foglalkozott?

Nagyapám szakács volt, de a családunkban szinte mindenki nagyon jól főz. Engem is érdekel a gasztronómia, sokat kísérletezgetek. A Borkeksz létrehozásához sokat kellett olvasnom, keresgéltem olasz és angol nyelvű receptek között is, később ezeket alakítottam át. Úgy éreztem, ez jó megoldás lehet olyan borászatoknak, bároknak, ahol nincs konyha, mégis ízletesebb harapnivalót szeretnének a borhoz kínálni, mint a szokásos sós mogyoró.

Mitől különleges a borkeksz? Mit lehet tudni a különféle ízesítésekről?

Először úgy gondoltam, hogy háromfajta kekszet fogok készíteni, egyet-egyet fehér-, rozé- és vörösborokhoz. Az egyes borok között viszont olyan különbségek vannak, hogy korán rájöttem, ez így nem eladható. A Pécsi Borozó főszerkesztőjével tartottunk egy bor- és kekszkóstolót, ahol különböző kekszeket próbáltunk összepárosítani a borokkal, ezután főleg ez a tapasztalat volt az irányadó. Most már elmondhatom, hogy szinte bármilyen borhoz tudok kekszet javasolni, s ha mégsem találjuk meg a megfelelőt, akkor borászatok részére egyedi borkekszet is készítek.

Honnan szerzi be az alapanyagokat a finomságokhoz?

A kekszek meghatározó összetevőit, vagyis a sajtokat és a dióféléket kistermelőktől vásárolom. Fontos, hogy mindig időben megkapjam az alapanyagokat, tehát az előnyt jelent, ha a termelő környékbeli.

Hogyan lát hozzá egy új borfalatka létrehozásához? Milyen szempontok mentén kezd bele az új ízvilág megalkotásába?

Sokat olvasok bor–étel-párosításokról, és én is gondolkodom, hogy milyen alapanyagok képzelhetők el egy adott borhoz. Az ízek és az illatok miatt fontos, hogy megkóstoljuk a bort. Gyakran éppen ebből indulunk ki; ha például egy borban citrusos illatok vannak, akkor gyömbérrel próbálkozunk. Sokszor mégis azt tapasztalom, hogy sokkal megfelelőbb, amikor az ízek kiegészítik egymást, például amikor egy friss, savas fehérborhoz édes kekszet kínálunk.

Mi a különbség a Borkeksz és a Borsnack között? A borfalatkák közül melyik az Ön személyes kedvence?

A Borsnack is azért jött létre, mert a pincészetek igényeltek egy olcsóbb, de vállalható nassolnivalót. A Borkekszhez minőségi sajtokat és különféle alapanyagokat használunk, a Borsnack ellenben egy egyszerűbb, tehénsajtos rágcsálnivaló, amelyet zöldfűszerrel, aszalt paradicsommal, vagy olívával ízesítünk. Én az érett kecskesajtos-diósat kedvelem a legjobban.

A borászok véleménye mennyiben befolyásolja az új ízesítésű borkekszek létrejöttét? Milyen visszajelzéseket kapott eddig?

Általában jók a visszajelzések, bár eleinte sokan kételkednek; ám aki megkóstolja, szinte mindig elégedett. Egyedül a szállításnál szoktak előfordulni problémák, hiszen elég törékeny termékről van szó. Nagyon szeretek a borászokkal együtt dolgozni. Én is kapok egy kis kóstolót a borukból, ők is elmondják, milyen ízeket, alapanyagokat képzelnek el, és így összerakjuk az egyedi borkekszeket. Ez az egyik legizgalmasabb része a munkának.

A ropogós kekszek a pécsi kisüzemükben készülnek. Az nem jött szóba, hogy a Felvidéken kezdjen vállalkozásba? A Léva környéki borászok mennyire ismerik a borkekszet?

Magyar állampolgár vagyok, és a pályázat feltétele volt, hogy a dél-dunántúli régióban jöjjön létre a vállalkozás. A kis családom is ideköt, így nem gondoltam rá, hogy Léván kezdjek vállalkozni. Szlovákiában most próbáljuk bevezetni a terméket, de a két pici gyerek mellett, sajnos, lassan haladok ezzel a munkával. Abban reménykedem, hogy a Borkekszek karácsonyra már megvásárolhatóak lesznek egy-egy lévai vinotékában.

Mennyire kötődik a Felvidékhez, azon belül Léva környékéhez?

Az egész gyerekkoromat és gimnazista éveimet is ott töltöttem, ott él a családom. Másfél-két havonta szoktunk hazalátogatni. Ha Lévára utazunk, azt mondom: megyek haza. Ha indulunk vissza Pécsre, akkor is azt mondom a gyerekeimnek: megyünk haza. Egyre jobban érzem, hogy az elvándorolt ember igazából sehol sincs otthon.

borkeksz03.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.