2012. január 29., 19:10

Mihez kezdenek az elbocsátott magyar celebek?

BUDAPEST. Társkereső hétvége szingliknek, párterápia, szexiskola, temetkezés. Ilyesféle vállalkozásoktól várnak újrakezdést, sikert, meggazdagodást az egyik magyarországi kereskedelmi csatorna elbocsátott „celebjei“.
Az egyik legmeglepőbb vállalkozói terv Gáspár Győző temetkezési vállalkozása volt. Később maga vallotta be, vállalkozása nem bizonyult működőképesnek. Felesége, az ország Bea asszonya kitanulta a sminkelés mesterségét, és bár sokan dicsérik, amit csinál, egyelőre még sincs elegendő munkája. Győzike felesége úgy véli, tévés előéletük inkább hátrány a civil pályán, mintsem előny, véleménye szerint ezért nem kapnak elég munkát.

Benkő Dániel is szépreményű terveket szövöget azóta, hogy nem szerepel a csatorna képernyőjén. A Hír24-nek arról számolt be, visszatér a komolyzenei pályára. Aztán arról is beszélt, hogy szexiskolát nyit és könyvet ír, mert ezekben lát fantáziát.

Erdélyi Mónika civilben is azt szeretné folytatni, mint amit korábban a show-jában csinált, vagyis pároknak adna tanácsot. A Meditációs Központjáról a közelmúltban elég szűkszavúan nyilatkozott. Azt nyilatkozta még alakul a dolog, részleteket nem szeretne elárulni. Ugyanakkor a Szily Nórának adott interjújában elmondta, mediátor lett, vagyis konfliktuskezeléssel foglalkozik. De ebből vajon meg tud majd élni olyan színvonalon, mint a békítő show-ból?

Valkó Eszternek sincs jelenleg műsora a kereskedelmi tévében. A hírek szerint már nem is lesz. Ezt persze hivatalosan a csatorna nem erősítette meg. Eszter azonban úgy döntött, nem tölti hiábavaló várakozással az idejét, inkább párkereső programot szervez. A hírek szerint a szőke tévés havonta kétszer egy szállodába gyűjtené össze azokat, akik párt szeretnének, és játékokat szervezne nekik. Eszter a mediátor szerepét vállalná magára, hogy így segítse a szerencsétlen szingliket. Pénzről ugyan nem beszélt, de vélhetően nem ingyen végezné ezt a tevékenységet.
Megosztás