2021. szeptember 22., 17:53

Miért jó klubmozgalmistának lenni?

A Diákhálózat 30. jubileumi ünnepségén szinte azonnal megrohantak az emlékek, az élmények, amelyeket még az egyetemi tanulmányaim során gyűjtögettem össze. Nehéz volt szavakba foglalni azt, amit éreztem az ünnepséggel kapcsolatban, de azt hiszem, sikerült.

DH-kerekasztal
Fotó: Kovács Krisztián

A dolgos mindennapokban gyakran visszagondolok gondtalan és szabad egyetemista éveimre, amelyek meghatározták azt az embert, akivé lettem. Mert ha nem ültem volna még 2012-ben – mint fiatal és friss nyitrai elsős –, a Gímesi Művelődési Táborban a szervezői ház lépcsőjén Bóna Zoltánnal (a Diákhálózat akkori elnökjelöltjével), aki éppen azt magyarázta nekem álmos szemekkel, de annál lelkesebben, miért is jó csatlakozni az adott egyetemi város tagszervezetéhez, akkor talán nem is lett volna értelme részt vennem a Juhász Gyula Ifjúsági Klub programjainak szervezésében.

Nyilvánvalóan ez is hozzásegített ahhoz, hogy a gólyatábor után azonnal elkezdjek tevékenykedni a JuGyIK-ban, és ott legyek minden gyűlésen, eseményen, intézzek el ezt-azt.

Nagyon jó alapokat biztosított ahhoz, hogy bátran bemenjek a hivatalba és szlovákul (ha magyarul éppen nem tudtak) kikérjek egy ,,potvrgyenkát”. Mert hát ez ugye alap, de valamiért mégis félünk megszólalni szlovákul…

Nem féltem. Sőt, akkor sem féltem, amikor Pozsonyba kerültem a Comenius Egyetemre, mert ott megnyílt az a szak, amely jobban érdekelt a pedagógiánál – bár kicsit tartottam attól, hogy a város elnyel. Szerencsére nem így lett, inkább csak beszippantott a kulturális életével és a macskaköves utcáival, valamint az Óváros kiapadhatatlan látványosságaival. Talán már a második héten tudtam, hogy melyik busszal hová lehet eljutni, kivéve a ,,nocsákokat”…

Pozsonyban lettem a József Attila Ifjúsági Klub tagja, vagyis rögtön elnöke, mert Rajcsányi Viktor elődöm látott bennem valamit már akkor, amikor még a JuGyIK színeiben pompáztam.

Bevallom, nagy felelősség hárult rám, voltak igazán rossz tapasztalataim, tetteim, de mindenből tanultam, és egyáltalán nem bántam meg semmit sem. Remek csapatom volt, ami különösen fontos egy klub vezetésénél. Ezúton is köszönet illeti Deniszát és Barbit – és természetesen a többieket –, akik kibírták az agymenéseimet. Persze, vannak dolgok, amiket ma már másképp csinálnék, de a rengeteg barátot, ismerőst, élményt és eseményt teljes valójukban fogadtam be a szívembe, s nem cserélném el őket semmiért!

Végül is nem mindenki főz sört a pozsonyi albérletében egy hétvégén, nemde? És Benkő Gézának (nyugodjon békében!) sem lehetett bárki az ajtónállója a pozsonyi Csemadokban. A Gombaszögi Nyári Tábor és a Gímesi Művelődési Táborok élményeit pedig ebbe a cikkbe bele sem lehetne sűríteni, hiszen mind meghatározó volt!

A DH 30 kerekasztal-beszélgetésen a volt elnökök olyan pillanatokról meséltek, amelyek meghatározóak voltak a klubmozgalom életében.

Egy-két anekdotát már nekem is volt szerencsém végighallgatni a korban hozzám közelebb állóktól. Öröm volt tudatosítani, hogy részese vagyok egy gépezetnek, amely nemcsak harminc éve működik, hanem már több mint hatvan éve – az első diákklub, az Ady Endre Diákkör már 1957-ben megalakult. Czáboczky Szabolcs könyvbemutatójával pedig még inkább közelebb éreztem magamhoz az egész klubmozgalmat, ugyanis a bakkalareátusi munkám a JAIK megalakulásának körülményeiről szólt. Így Szabolcs tőlem is idézett a könyvében, ami felemelő és egyúttal megtisztelő érzés volt számomra.

A bálon pedig Dráfi Matyi bácsi szavai szívbemarkolóan hatottak rám, ugyanis éppen a JAIK megalakulásának pillanataira emlékezett vissza – két vers szavalása között –, amelyben meghatározó szerepet vállalt Zsüli (Kajla Júlia), aki nő létére volt olyan tökös, hogy összefogja a pozsonyi magyar diákokat. Zsüli sajnos már nincs köztünk, de szerencsém volt találkozni vele, s elmondta: ő sosem volt elnöke a klubnak, ő csak megszervezte a dolgokat, a többit pedig másokra hagyta.

Igen, a szervezés mindig nagy felelősséggel jár, de egy jó csapattal minden sokkal egyszerűbb. Ezt Leczkési Zoltán, a jelenlegi DH-elnök is kijelentette a bál megnyitóján.

Míg a tenni akarás ott van bennünk, addig kell törekedni a jobbra, a szebbre, s ezt a lángot az utánunk jövőknek is át kell adni, mert szükség lesz az utánpótlásra.

Szükség van azokra az emberekre, akik ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal folytatják a mozgalmat, mint ahogy mi csináltunk és csináljunk még mindig, amíg van bennünk erő és akarat. Ki kell nevelni az új generációt, mert csak ők vihetik tovább a DH-t és a klubokat.

S hogy miért jó a klubmozgalom részének lenni? A mosolyért, az ölelésért, a sikerélményért, a közösségért, a rengeteg szép élményért és a szeretetért, ami ezt az egészet összetartja. Mert ezt csak szívből lehet csinálni!

Megosztás
Címkék