2013. február 15., 08:22

Meteoritok okoztak riadalmat Oroszországban: diákok sérültek meg

CSELJABINSZK. A Föld körüli atmoszféra alacsony rétegeiben átvonuló meteoritfelhő okozott károkat és sérüléseket pénteken Oroszország középső részén és az Urál-hegységben.

Szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint egy meteoritfelhő haladt át az égen heves pukkanások kíséretében. Cseljabinszk megye körzetében vagy egy, vagy több meteorit becsapódott. A térségben számos épület ablaka betört, egy iskolában pedig diákokat sebesítettek meg a betört ablakok szilánkjai.

„Mikor kimentem az utcára, két széles fehér sávot láttam az égen, mint amilyet a repülőgépek húznak” – idézi az egyik szemtanút a Sme napilap. A cseljabinszki hölgy hozzátette: nem sokkal később két-három robbanást hallott. Ezt üvegcsörömpölés követte, majd az autók riasztói is megszólaltak.

Kusztanáj település lakosai azt állították, hogy teniszlabda méretű tűz- és füstcsóvát láttak az égen, amely valahol becsapódhatott. A hatóságok adatai szerint a meteorit egy darabja Szatkinszk körzet nehezen megközelíthető részében hullott le, mintegy 80 kilométerre a megye központjától, Cseljabinszktól. A meteorithullás kisebb riadalmat okozott. A környező településeken megnövelték a rendőrjárőrök számát és készültségbe helyezték a mentőegységeket.

Többen úgy vélték, hogy esetleg egy repülőgépet érhetett baleset, de a hatóságok ezt cáfolták. A helyi katasztrófavédelem bejelentette, hogy valóban meteoritfelhő vonult át a térség felett, de légi járműben nem tett kárt.

A jekatyerinburgi csillagvizsgáló közlése szerint a Cseljabinszki és a Szverdlovszki terület, valamint Baskírföld és a Volga folyó középső és alsó szakaszánál elterülő vidék fölött haladt át a meteor közép-európai idő szerint hajnali 3 és 4 óra között.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma 20 ezer emberét mozgósította a meteorrobbanás következményeinek felszámolására és a becsapódás helyének megállapítására.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió beszámolója szerint az igen fényes "tűzgömb" Kazahsztán felől érkezett. A meteor 5 ezer méteres magasságban hullott darabokra az Urál-hegység felett. Szergej Szmirnov, a szentpétervári Pulkovo obszervatórium munkatársa elmondta, hogy szerinte a meteor több tíz tonnás lehetett, és darabjai több tíz kilométeres körzetben szóródhatnak szét a földön.

A szibériai régió kormányzatának egyik tisztségviselője elmondta: azt sem zárják ki, hogy a meteor megjelenése összefüggésben van a 2012 DA 14 katalógusjelű, 46 méter átmérőjű aszteroidával, amely rekordközelségben, 27 és félezer kilométernyire halad el péntek este a Föld mellett. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint az aszteroida nem veszélyezteti bolygónkat.

Szergej Jazev, az irkutszki állami egyetem csillagvizsgálójának igazgatója azonban kijelentette: az általa uráli tűzgömbnek nevezett jelenség semmiféle kapcsolatban sincs a 2012 DA 14-es kisbolygóval. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben hasonló meteorit csapódott a földbe az Irkutszki régió északi részén.

   frissítve 14:00

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.