Melléte, a geológusok zarándokhelye
A laikus számára szinte hihetetlenül hangzik, de egykor Mellétén is volt óceán, mint a térségünkben mindenütt, de a Rozsnyói járásbeli településen a nyomai még a mai napig látszanak.
A különleges profilhoz a Murány-folyót követve juthatunk el. A típuslelőhelyen mezozoikumi palarétegeket, állati maradványokat és tenger alatti vulkánok nyomait is megfigyelhetjük.
Gaál Lajos geológus portálunknak elmondta, mintegy 230 millió évvel ezelőtt tágult itt ki a földkéreg annyira, hogy a kőzetek, az akkori óceán alja lesüllyedt nagyon-nagy mélységekbe. "Úgy gondoljuk, hogy 4-4,5 kilométer mélységbe süllyedtek le, és ez már óceáni kérget jelent. A vége a jura időszak felső részében volt, tehát megközelítőleg 130 millió évvel ezelőtt fejeződőtt be kéregalábukással."
A kéregalábukás nagyban befolyásolta a Kárpátok gyűrődését is. A mellétei-óceán a Vörös-tengerhez hasonló hosszú alakzat volt, Laurázsia partjait mosta. A meszes és a sziliciumos üledékek alapján az óceán mélységét 4- 4 és fél kilométeresre becsülik. A radiolarit rétegek kimondottan mélytengeri üledékek, és ha ezeket megtaláljuk a felszínen, tudjuk, hogy igen mély tengerben ülepedtek le.
A mellétei óceán nyomait 1973-ban Rudolf Mock és Heinz Kozur fedezte fel, azóta a hely geológusok zarándokhelye, a széles nagyközönség azonban keveset tud a látványosságról. A turizmushoz fejlesztések kellenének.
Ki kellene vágni a fák egy részét, ezen kívül útra és információs panelekre is szükség volna. A kis település vezetése keresi hozzá az anyagi forrást.
Husaník Csaba polgármesternek az a tapasztalata, hogy elsősorban egyetemisták, iskolások, valamint a szakma, a geológusok érdeklődnek, Szlovákiából és külföldről egyaránt. "De a nagyközönségnek is fel szeretnénk tárni, minden oldalról szeretnénk kiépíteni minél jobban, hogy egész napi programot, vagy egész heti programot tudjanak találni az érdeklődők, akiket a természet érdekel" - mondta Melléte polgármestere.
Merthogy a környéken több látnivaló is van. Mellétének az állat- és a növényvilága is érdekes, de van kihasználatlan termálvíze és régi malma is. Közel a Murány-áttörés, a beretkei ősember lakta barlang. Az érdekességeket fel lehetne fűzni, szálláshelyeket kialakítani. A faluvezetés a turizmusban látja a jövőt. Úgy gondolják, hogy a hely, ahol létrejött, majd eltűnt egy óceán és kontinensek ütköztek egymásnak, méltán lehetne híres.

