Megvan Magyarország leghosszabb barlangrendszere

Leél-Õssy Szabolcs, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke elmondta, a felszínen semmi sem utal a mélyben húzódó rendszerek létére. A területen karsztosodásra és barlangképződésre alkalmas mészkő található, illetve a tektonikai adottságok is megfelelőek a barlangrendszerek kialakulásához.

A barlangok közötti összeköttetéseket a járatok végpontjaiban összegyűlt törmelék eltávolításával nyitják meg a barlangászok, tehát nem mesterséges feltárásokat végeznek, hanem már meglévő, de eltömődött járatokat tisztítanak meg. Munkájukat tektonikai mérések és huzatvizsgálatok előzik meg. Egy-egy ilyen járatfeltárás hosszú hónapokig is eltart, mivel a barlangászok elsősorban szabadidejükben, saját pénzből végzik a munkát - fejtette ki Leél-Õssy.

A most már 28,6 kilométer hosszú rendszer összekötésében a Bekey Imre Gábor Csoport, a Barit Barlangkutató Csoport és a Szabó József Barlangkutató Csoport vett részt, de a ma megismert barlang feltárása 31 év és mintegy 250 ember munkájának köszönhető - hívták fel a figyelmet.

A Pál-völgyi barlang első szakasza még 1904-ben, kőbányászat közben nyílt meg, hamarosan aztán a Bugyura-, a Hideg-lyuk- és a Kis-Hideg-lyuk-barlang is bejárhatóvá vált. A múlt század harmincas éveiben megkezdődött a Mátyás-hegyi kőfejtő üregeinek feltárása, aminek eredményeképpen a Mátyás-hegyi barlang hossza az ezredfordulóra már meghaladta az 5,1 kilométert.

A Pál-völgyi és a Mátyás-hegyi barlang között 2001 végén találták meg az összeköttetést. Hamarosan sikerült az áttörés a Harcsaszájú-barlangban és a szomszédos Hideg-lyukban is, 2010 tavaszán pedig felfedezték a két barlang közti összekötő járatot.

Ekkor a figyelem a Mátyás-hegyi-Pál-völgyi-barlang valamint a Hideg-lyuk-Harcsaszájú-barlang közti összeköttetés felkutatására irányult, ami végül december 11-én eredménnyel járt, így létrejött Magyarország leghosszabb barlangrendszere.

A kétmilliós magyar főváros épületei alatt 50-60 méterrel még a 21. század elején is kilométernyi ismeretlen barlangjáratokat tárnak fel a kutatók. A budai oldal Rózsadomb-Szépvölgy alatt felfedezett barlangjainak összhosszúsága meghaladja a 33 kilométert.

A barlangok keletkezésének megismeréséhez vissza kell mennünk a földtörténeti triász időszakig (kb. 200-220 millió évvel ezelőttig), amikor a Budai-hegység nagy részét felépítő karbonátos kőzetek, mészkő- és dolomittömegek rakódtak le az akkori sekély tengerben. Később a felső-eocén kortól (kb. 40 millió éve) további tengeri üledékek (mészkő-, márga- és agyagrétegek) fedték be a triász üledékeket. A miocén korban (kb. 15-20 millió éve) kezdődött a Budai-hegység kiemelkedése, itt a jól karsztosodó kőzetek fokozatosan a felszínre bukkantak az agyagos fedőüledékek alól. Ezzel egy időben a Pesti-síkság aljzata töréslépcsők mentén a mélybe süllyedt, itt a vízzáró agyagos kőzetek a triász üledékeket fedik.

A beszivárgó vizek a karsztos kőzetekben tudnak áramlani, így a vízzáró üledékek a töréslépcsők mentén a Budai-hegység pereméhez „irányítják” a felmelegedett vizeket, ahol azok forrásokban törnek a felszínre (Lukács-, Rác-, Gellért-fürdő, stb.). A hegység barlangjai abban a zónában keletkeztek, ahol a feláramló meleg és a leszivárgó hideg karsztvizek keveredni tudtak. Az üregrendszereket a víz teljesen kitöltötte egykor, jellemzően labirintusos bonyolult alaprajzú járatrendszereket oldva a mészkőbe. A barlangok formakincsére jellemzőek a gömbüstök és a sajtlyukakra emlékeztető oldási formák. Miután a vízszint süllyedt a barlangok járatai szárazra kerültek, ezekben a járatokban különleges ásványkiválások képződhettek: pattogatott kukoricára, néhol szőlőfürtre emlékeztető borsókövek, aragonit- és gipszkiválások, valamint változatos formájú cseppkőalakzatok.

A 19. század végén még egyetlen nagy barlangot sem ismertek, mert nem voltak természetes bejárataik. Hogyan bukkanhattak rá mégis ezekre a labirintusrendszerekre? A bányaművelések (Pál-völgyi-barlang 1904, Mátyás-hegyi-barlang 1920-as évek), házalapmélyítések (Szemlő-hegyi-barlang 1930, József-hegyi-barlang 1984), csatornaépítések (Ferenc-hegyi-barlang 1930) nyitották meg a későbbi nagy barlangok első szakaszait. A Molnár János-barlang nagyrészt víz alatt található járatait a Malom-tóból fedezték fel a búvár barlangkutatók.