Megújul a legendás aranyfürdő
A legenda szerint éppen a turóci gyógyvíz és az arany együttes hatásának köszönhetően gyógyult ki kínzó köszvényéből, s lett hosszú életű Zsigmond király. Tény, hogy az uralkodó kétszer annyi ideig élt, mint kortársai.
Azóta is állítja a szájhagyomány: az arany és gyógyvíz itt visszaadja a férfiak egészségét, erejét, sőt hatalmat is kölcsönöz hozzá. De a legenda szerint a nőket is megszépíti a stubnyafürdői kúra, olyannyira, hogy örökre fiatalok maradnak, mint Szécsi Mária, akinek egyetlen férfi sem tudott ellenállni. A Murányi Vénuszként emlegetett szépségről illik tudni, hogy rendszeres látogatója volt a stubnyafürdői (Turèianske Teplice) forrásoknak.
Ezt a legendát eleveníti fel a fürdő mostani vezetése, aranylapos kozmetikai kezelést is kínálva. „Az arany gyógyhatását időtlen idők óta ismerjük, a modern orvoslásban is sokszor alkalmazzák. Mert az arany az egész testet, szervezetet regenerálja, és harmóniába hozza a lélekkel” – hangoztatja Zuzana Ïurinová fürdőigazgató. Azt mondja, bizonyítható, hogy a turóci gyógyvíz megsokszorozza az arany jótékony hatását, mert előkészíti a testet az arany lehető legnagyobb mértékű befogadására.
Aranylapos kozmetikai kezelés
Stubnyafürdőn kétfajta aranykúra vehető igénybe. A Luxemburg-aranykúra a férfiakat szolgálja, stresszoldó hatása állítólag hosszú ideig kitart. A szebbik nemnek szánják a Vénusz-aranykúrát, amely állítólag megfiatalítja és megszépíti a nőket. Egy-egy kúra időtartama nagyjából négy óra, egyetlen kezelés hetekig hatásos - mondja a fürdőigazgató.
A legendák felvállalásával és az aranykúra újbóli bevezetésével kezdetét vette Stubnyafürdő megújulása. A fürdőkomplexumra teljes felújítás vár. A késő klasszikus fürdőház – mely 1885-ben épült – már jövőre kívül-belül megújulva fogadja a vendégeket. Megőrzi eredeti szépségét a benne üzemelő iszapfürdő is, melyet úgy újítanak fel, hogy műemléki jellegét ne rontsák.
Stubnyafürdő
A legenda hatására hangsúlyt kapnak az arany kiegészítők: kádak, kapaszkodók, csempék. Ezek valódi aranyból lesznek, hogy a vendégek egyszerre kényeztethessék testüket gyógyvízzel és arannyal, ahogy Luxemburgi Zsigmond vagy Murányi Vénusz tette. Zuzana Ïurinová azt is elárulta, hogy ugyanazon a helyen élvezhetik a vendégek a frissítő kúrát, ahol a neves történelmi személyiségek is megmártóztak. Az aranyfürdő ugyanis közvetlenül a turóci gyógyvízforrás vájta természetes tavacska fölé épült, ahol gyógyhatása a legerőteljesebb.Azt a fürdőigazgató nem verte nagydobra, milyen áron kínálják majd a luxuskúrát. Az elmondottak alapján nem lesz olcsó mulatság.