2019. május 23., 15:15

Megöltek egy kiskutyát, mert gazdája azt akarta, temessék mellé

Az Egyesült Államokbeli Virginia államban, Chesterfield városában történt, hogy elaltattak egy egyébként teljesen egészséges shih tzu keveréket, miután gazdája meghalt. Az asszony végrendeletében kikötötte, azt akarja, hogy kutyáját temessék majd mellé. Lehet, hogy félreértették a kérését.

shitzuuu-gazdi.jpg
Fotó: Shutterstock

Az Emma névre hallgató kutyát gazdája halála után két hétig a chesterfield-i állatvédő egyesületnél helyezték el - írja a New York Post. 

A gondozók szerint egy jól nevelt, elkényeztetett, és szeretett kölyök volt. Ők mindent megtettek, hogy megmentsék a kutya életét, de elutasították a kérelmüket, hiába érveltek azzal, hogy örökbe adható az állat. A végrendeletben ugyanis ott állt a kérés: temessék gazdája mellé a kis kedvencet. Bár elképzelhető, hogy a halott gazdi nem éppen így gondolta, nem azt írta, hogy azonnal, hanem azt, hogy azután, hogy az állat elpusztul. De végül visszajöttek március 22-én, és kivitték a kutyát"-mondta el Carrie Jones, az állatmenhely igazgatója.

A kutyát közvetlenül az állatorvoshoz vitték, hogy elaltassa, aztán elhamvasztották. A földi maradványait egy urnában, halott gazdája mellé helyezték.

Amikor a nem mindennapi eset kiderült, közfelháborodást keltett a Twitteren. Többen azt írták, hogy ez szívtelenség, és hogy micsoda egy önző szörnyeteg tesz ilyet. Mi a franc? Az embereket nem érdeklik az állatok, se életükben, se holtukban. Ez szívtelenség, embertelen és szánalmas!" - írják az egyik posztban.

Törvénytelen egy kutyát elhamvasztani, vagy bármely más állatot, aztán koporsóba tenni és eltemetni - mondja Larry Spiaggi, a virginiai temetkezési igazgatóság elnöke.

Évekkel ezelőtt megváltozott a törvény az Egyesült Államokban. Egyes részein tiltják, hogy együtt temessenek el embert és állatot, más részein elfogadott abban az esetben, ha nem egy sírba, hanem egymás mellé helyezik a gazdát és kedvencét. Ez Virginia államra is igaz, kivéve azt az esetet, amikor ha egy család birtokán van a temető. Néhány helyi állatorvos viszont megtagadja, ha a gazdák azt kérik tőlük, hogy altassanak el egy teljesen egészséges állatot.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.