Megkopott az arany város fénye?

Pomichal Krisztián 2019. július 28., 15:47

A cseh főváros egyik leghíresebb szülötte, Franz Kafka írta Prágáról egy barátjának küldött levelében: „Prága nem enged el engem… Ennek a kedves anyácskának karma van.” A mester századfordulón írt szavait 2019-ben bátran kiegészíthetjük azzal, a város bizony véresre is karmolja az óvatlan turistát, ha nem vigyáz. De erről majd menet közben.

Kedves anyácska

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Prága még mindig gyönyörű, ráadásul könnyebben elérhető, mint valaha. Köszönhetően a fapados busztársaságok megjelenésének, na meg a cseh főváros tényleg világszínvonalú tömegközlekedésének – a villamoson bankkártyával lehet vonaljegyet venni, mi ez, ha nem a XXI. század egyik nagy csodája? – gyakorlatilag okafogyottá vált, hogy bárki autóval menjen Prágába. Jó időben foglalva, alig húszeurós jegyárral számolhatunk a Pozsony–Prága vonalon. Ráadásul a külső kerületekben baráti áron lehet találni egészen magas színvonalú szállást, de a belváros menő hotelei is inkább csak alulról súrolják az átlagos európai árszínvonalat.

A Vencel térről indulva egyetlen nagy hurokkal bejárható Prága összes klasszikus látnivalója. Ezeket azt hiszem, mindenki ismeri. Amolyan kötelező programként érdemes ezeket kipipálni, de ha főszezonban érkezünk a városba, számoljunk azzal, hogy a pipálgatásban még néhány százezer hasonszőrű turista csatlakozik hozzánk. Legutóbb június végén jártam a cseh fővárosban, és a tömeg már-már elviselhetetlen volt a Vencel tér, a Károly híd és a Malá Strana, a Kisoldal környékén. A világörökséghez tartozó látnivalók már csak ilyenek, de az már mégis túlzás, hogy a híd korlátjánál gyakorlatilag közelharc folyt egy fél négyzetméternyi könyöklőért, a szobrok előtt pedig szinte már sorba kellett állni, hogy közelebbről szemügyre vehessük őket. A Károly hídon sorakozó szentek nyugodt egykedvűséggel tűrik a szemükbe vakuzó kirándulók siserehadát. Ők nem sietnek sehová, nagy részük már a XVIII. század elejétől itt álldogál, bár előfordul, hogy némelyiknek oda kell hagyni évszázados, megszokott helyét. Így járt például Loyolai Szent Ignác is, akit előbb egy árhullám, majd az első cseh köztársaság hivatalnokai tessékeltek arrébb, hogy helyet adjanak a Szent Cirill és Metód kettősnek. A hídon persze minden szobornak megvan a maga története, az egyik legérdekesebb talán Nepomuki Szent Jánosé. A Károly híd legöregebb szobrának talapzatán látható dombormű arany csillogása már messziről látszik, turisták ezrei fogdossák össze nap mint nap, abban a reményben, hogy Szent János majd közbenjár érdekükben az Úristennél. A hagyomány szerint a szobor pontosan azon a helyen áll, ahonnan a megkínzott gyóntatópapot a Moldvába dobatta a hídépítő IV. Károly király, mert az nem akarta elárulni neki a királynő gyónási titkait.

Prága híres alkimista hagyományairól. Érdekes tény, hogy a közel három tucat szent szobrát tartalmazó híd alapkövének letétele éppen egy babonás, misztikus időponthoz kötődik. IV. Károly cseh király és német-római császár ugyanis 1357. július havának 9. napján, pontban 5 óra 31 perckor rakta le a tervezett híd alapkövét. Összeolvasva a dátumot feltűnhet, hogy egy palindrómát kapunk (135797531). Az udvari csillagászok és misztikusok által gondosan kiválasztott időpont számsora ma is látható a híd egyik tornyába vésve.

A kötelezőn túl

Ha nagyon meguntuk a belvárosi nyüzsgést és bejártuk a cseh főváros kiváló múzeumainak jelentős részét (a turistacsapdaként funkcionáló keresztes lovagos, kínzókamrás, sörös, csokis meg még isten tudja, miféle tárlatok távolról sem tartoznak ide), akkor is akad bőven látnivaló. Most júniusban Prága jelentős számú közparkjának szinte mindegyike szenvedett, sőt inkább kiszenvedett a nagy szárazságtól, de azért így is akad néhány remek piknikezős, kirándulós hely a városban. Az egyik nem is annyira titkos favoritom a Divoká Šárka nevű természetvédelmi terület, amely villamossal alig félórányira esik a Vencel tértől. Szuper kis túraútvonalak, egy szabadstrandként is funkcionáló tó, hegyi patakocska és madárdal várja a tömegtől megcsömörlött vándort. Ősszel különösen ajánlott.

A szocialista várostervezők „zsenialitását” tükröző, kis túlzással a belváros közepébe biggyesztett Žižkov tévétorony sokáig Prága egyik leggyűlöltebb épülete volt. Építésekor egy több száz éves zsidó temetőt számoltak fel példátlan brutalitással. A torony ráadásul több alkalommal is előkelő helyet ért el a világ legrondább épületeinek versenyében, ám az utóbbi időkben mégis mintha megtalálta volna útját a helyiek szívéhez. Kilátó, étterem, sőt egy egyszobás „luxushotel” is üzemel már benne, az általa nyújtott panoráma tényleg csodálatos, David Černý szobrai pedig jócskán feldobják a brutalista alkotást.

Karmos fenevad

Végezetül talán némi magyarázatra szorul a bevezetőben beharangozott karmolás. Prága úgy él az emlékeimben, mint Európa egyik legszebb városa. Tinédzserkoromban szinte évente jártunk ide. Irigykedve bámultam csodáit, s gondolatban összehasonlítva Budapesttel, mindig a magyar főváros jött ki rosszabbul. Ez mára megváltozott, és nemcsak amiatt az elképesztő fejlődés miatt, ami Budapest legutóbbi 10-15 évére jellemző. A cseh főváros láthatóan nem tud mit kezdeni a tömegturizmussal, koszos lett és sajnos büdös is, a sárgára fakult, gondozatlan füvön szerencsétlen sorsú hajléktalanok, illetve berúgás előtt vagy után járó angol legénybúcsús bagázsok tucatjai heverésznek, minden második kávéház vagy étterem turistacsapdaként működik. Lehet, csak az elviselhetetlen hőség tette, de az emlékeimben elevenen élő arany Prága valahogy a csúnyábbik arcát mutatta az idén. Hogy írásomat ne siránkozással zárjam, gyorsan tegyük hozzá, még mindig elképesztően jó söröket csapolnak a legutolsó külvárosi késdobálóban is. 

Képgalériánk:

0 HOZZÁSZÓLÁS