2011. szeptember 22., 12:27

Megkezdődött a Dunaszerdahelyi Vásár

DUNASZERDAHELY. Megkezdődött a vásár Dunaszerdahelyen. A város nevében is benne van a szerdai vásárok gyakorlata, amelynek hagyományát 1980-ban elevenítették fel, s immár 31 éve ápolják – tájékoztatta a sajtóirodát Hájos Zoltán polgármester.

A hazai és külföldi vásározók, kézművesek a hét végéig kínálhatják termékeiket, lesz étel- és italbemutató is. A 31. vásár újdonsága, hogy bemutatkoznak a testvérvárosok és több média illetve civilszervezet is képviselteti magát. A KézenFogva Alapítvány „Fogadd el, fogadj el!“ közvélemény-formáló rendezvénysorozatának dunaszerdahelyi stafétaállomása a vásár első napján, csütörtökön lesz.

Pápay Zoltán, a vásár igazgatóhelyettese a felvidéki híradónak elmondta, akkor sem lesz probléma, ha elkel a 360 árusítási hely. Szerda este már csak 15 hely volt szabadon, szükség esetén további árusítási helyeket biztosítanak. Olyan áramellátási gond, mint amilyen tavaly volt, idén nem lesz – erősítette meg Pápay.

Dunaszerdahely 1256-ban kapta nevét –Syridahel-, vagyis megörökítették nevében a szerdai vásártartás jogát. Ma már csallóközi a vásár, hiszen nemcsak város, hanem az egész járás kézműveseit, hagyományőrzőit várják a rendezvényre.

Lesz kisállat-kiállítás, termésünnep és nem maradnak el a könnyűzenei programok sem. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Csík Zenekar koncertje.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás