Meghalt a kínai agyagkatonák felfedezője
Nyolcvankét éves korában elhunyt Csao Kang-min kínai régész, a 2200 éves agyaghadsereg felfedezője - jelentette a kínai állami média.
Csao május 16-án hunyt el, haláláról péntek este számolt be a Zsenmin Zsipao, a Kína Kommunista Párt lapja.
Hszian városában mintegy 8000 égetett agyagból készült harcos került elő. A szobrokat időszámításunk előtt 250 táján készítették. Kínai első császárának, Csin Si Huang-tinek a sírját őrizték, aki időszámításunk előtt 210-ben halt meg az után, hogy egyesítette az országot.
Évente turisták százezrei látogatnak el az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínre. A kínaiak az agyagkatonákat ezeréves civilizációjuk egyik jelképének tekintik, akárcsak a lőpor vagy a papír felfedezését.
Amikor 1974-ben a földművesek megtalálták a sírt Hszianban, riasztották Csao Kang-mint, aki akkoriban a korszakkal foglalkozó egyik múzeum kurátora volt.
Csao megkérte a földműveseket, gyűjtsék össze az agyagmaradványokat, és helyezzék el három teherautóban, amely a múzeumába szállította őket. Ezekből a - gyakran körömnyi nagyságú - darabokból kezdte meg összerakni a szobrokat a cikk szerint.
A Hszinhua kínai hírügynökség egyik jelentése mégis riasztotta a hatóságokat. Régészekből álló csapatot küldtek, hogy segítsenek Csao munkájában.
A kínai államtanács később mégis elismerte, Csao Kang-minnek köszönhető a gondosan megmunkált katonák, íjászok, hajtók felfedezése.