Megfejtették, hogyan élik túl a telet kővé dermedve alaszkai békák
Egész télen, vagyis nyolc hónapon át alszanak kővé dermedve, vizeletüket visszatartva az apró alaszkai erdei békák, a tudósok most kiderítették azt, hogyan képesek így életben maradni.
Az erdei békák (Lithobates sylvaticus) azért képesek erre, mert bélrendszerük speciális baktériumai újrahasznosítják a karbamidot - állapították meg a Proceedings of the Royal Society B című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői.
Vannak, akik a békavizeletet egyfajta fagyállóként értelmezik, de Jon Costanzo, az ohiói Miami Egyetem zoológusa, a tanulmány társszerzője ezzel nem ért egyet:
"Szemük fehér, bőrük fagyos, olyanok, mint egy darab kő. Ha embert látnánk ilyen állapotban, halottnak neveznénk. Ahogy azonban a levegő melegszik, a kis békák újraélednek" - magyarázta.
Más állatok sem vizelnek a téli álom, vagyis a hibernáció idején, ám az emlősök nem dermednek kővé, mint a békák, sőt február közepén, amikor még tart a tél, felébrednek.
Costanzo és kollégái megvizsgálták a béka belében élő baktériumflórát. Sok olyat találtak, amelyik több olyan állatban is él, amelyek szintén téli álmot alszanak.
Egy baktérium azonban nincs meg a feléledt, újra aktív békákban, csak a fagyottakban, ez a pszeudomonász, amely a hidegben tenyészik.
A vizsgálat úgy folyt, hogy aktív időszakukban gyűjtötték be a kis kétéltűeket, majd ellenőrzött körülmények között "megfagyasztották" őket.