2019. január 11., 11:27

Megdöbbentő: Új tények a magát felgyújtó Jan Palachról

Prágában 2019. január 16-án kiállítás nyílik a Vencel-téren Jan Palach 1969/2019 címmel. 50 évvel ezelőtt, 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a Károly Egyetem hallgatója, így tiltakozva a Varsói szerződés csapatainak csehszlovákiai megszállása és a Prágai Tavasz néven ismert reformfolyamat elfojtása ellen.

palach-emlek.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: archívum

A kiállítás összeállítója, Peter Blažek történész az anyag gyűjtése során számos új, eddig még nem ismert tényre bukkant. A megszállás napján, 1968. augusztus 21-én aktatáskájában egy pisztolyt rejtegetve érkezett Prágába. Egykori évfolyamtársának elmondása szerint Palach komolyan fontolgatta, hogy a fegyvert a szovjet katonák ellen fordítja a Csehszlovák Rádió védelmében.

Jan Palach 1968-ban
Jan Palach 1968-ban
Fotó:  archívum

Akkoriban két embernek is beszélt a tervéről, ők mindketten igyekeztek erről őt lebeszélni. Évtizedeken át azért hallgattak a dologról, mert nem szerették volna, hogy Palachot terroristának állítsák be. Palach testvére, Jiří is megerősítette, hogy volt ilyen fegyver. Édesanyjával megtalálták Jan Palach holmijai között azt a browning típusú pisztolyt, amely édesapjáé volt. Fia tragikus halála után Libuše Palachová magához vette a fegyvert és titokban eltüntette, nehogy a családot illegális fegyvertartás miatt meghurcolják. Hogy hogyan szabadult meg a pisztolytól, azt már soha nem fogjuk megtudni, mert a titkot magával vitte a sírba.

Egykori iskolatársa, Stanislav Hamr elmondta, hogy Palach már kis korától fogva érdeklődött a cseh történelem hősei iránt, de a fegyverek és a lőszerek is érdekelték, miközben állandóan edzette magát, futott, úszott, és szervezetét igyekezett felkészíteni a megpróbáltatásokra és a fájdalmak elviselésére. Egyebek között hősiesen tűrte, hogy tűt böködjenek a körme alá vagy satuba fogják és nyomorgassák az ujjait.

A napvilágra került új tények és ismerőseinek visszaemlékezései jelentősen módosítják a róla korábban kialakított képet, mely szerint érzékeny lelkű, az erőszakot elutasító ember volt. A húszéves diák egy harcos volt, aki – utolsó leveleinek tanúsága szerint – tudatosan készült az „akcióra”, amely végül annyira felrázta az ország közvéleményét – véli Peter Blažek.

palach-emlek.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.