Megbetegítenek a titkok: ilyen károkat okozhatnak az elfojtott dolgaink
A fel nem dolgozott és le nem vezetett feszültség nem múlik el magától, hosszú távon nagyon káros lehet: megnöveli a szívinfarktus, az agyvérzés és a gyomorfekély esélyét.
Ha tartós feszültségben élünk, mert túlzottan meg akarunk felelni a munkahelyünkön, esetleg nagyobb teher hárul ránk, mint amit el tudunk viselni, ha megoldatlan családi problémák nyomasztanak, számolnunk kell azzal, hogy
a feszültség idővel testi bajokat okozhat.
Ezekről a problémákról mindenképpen beszélni kell, vagy megtalálni a módot a feloldásukra, mert ha úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és a leggyötrőbb pillanatokban is csak mosolygunk, illetve kimerülten is hajszoljuk magunkat, előbb vagy utóbb biztosan betegek leszünk. Kezdetben csak azt vesszük észre, hogy fáj a gyomrunk, szorít a mellkasunk vagy fáj a fejünk. Ezek olyan intő jelek lehetnek, amelyeket mindenképpen érdemes komolyan venni.
Az állandó feszültségben élőket 34 százalékkal nagyobb eséllyel érintik szívkoszorúér-problémák, ki vannak téve a gyomorfekély veszélyének, és tartósan magassá válhat a vérnyomásuk.
A fel nem dolgozott, levezetetlen feszültség szívrohamot is okozhat,
amely egyre fiatalabb korban jelentkezik, főleg az állandó teljesítménykényszerben élőknél. Kialakulhatnak alvászavarok, hiszen a meg nem oldott, eltitkolt problémáink az éjszaka is tovább gyötörhetnek. Az álmatlanságban szenvedők pedig nemcsak a munkahelyükön teljesítenek rosszabbul, hanem fásultabbakká válhatnak, és gyengébb lesz az immunrendszerük, figyelmetlenebbek lesznek, ezért gyakrabban okozhatnak baleseteket.
Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tartósan feszültségben élők sokkal könnyebben betegszenek meg.