Matica slovenská: Maradjanak Štúrék!
A Matica slovenská reméli, hogy már a napokban foglalkozik a beadvánnyal a főváros illetékes szerve. Tkáè emlékeztetett, hogy a szoborköltöztetés ötletével a Pozsonyi Városszépítő Egylet állt elő. A szervezet Štúrék szobra helyett Mária Terézia emlékművét szeretné látni az egykori Koronázási téren.
A Matica slovenská tiltakozik a városszépítők kezdeményezése ellen. Elutasítja az érvet, hogy a Mária Terézia szobor leleplezése európai jelentőségű esemény volt, maga Ferenc József uralkodó is részt vett az ünnepségen, és a szoboravatásról a korabeli New York Times is beszámolt.
„Ezek az érvek inkább arról az ideológiai szándékról tanúskodnak, hogy Pozsonyból, az akkor már tartományi, három nyelvű városból, amely később Szlovákia fővárosa lett, a magyar-osztrák összetartozás szimbólumát kreálják” – jelentette ki Tkáè hozzátéve: a Maticának egyébként semmi baja a XIX. század második felének felvilágosult uralkodónőjével, aki reformjaival megkönnyítette a pozsonyi szlovák alattvalók életét is.
„Éppen ellenkezőleg! Meggyőződésünk, hogy Pozsonyban helyük van az újabb királyok, hercegek, nádorok szobrainak Pribinától Turzó Györgyig. Ám valamennyi szobornak a jelentőségének megfellő helyen kell állnia” – mondta Marián Tkáè a TASR hírügynökségnek.