2018. július 13., 10:22

Marcipánia

Úgy kezdődött a története, mint egy népmese. Volt egyszer egy szegény szerb fiú, Szavits Mladen, aki 1936 -ban egy, az Ipartestület jóvoltából Magyarországra érkező dán cukrásznak köszönhetően eltanulta a marcipánrózsák készítését. Ekkor köteleződött el végleg a marcipán mellett. A rózsák után figurák tömkelege készült, a fiú meg Szamos Mátyásként futott be nemzetközi karriert, létrehozva a Szamos Marcipánt.

bejarat-a-muzeumba.jpg
Galéria
+16 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Először a 60-as években lett kisiparos, Pilisvörösváron álló családi üzemében utódai ma is több mint 150 embert foglalkoztatnak, forgalmuk jóval meghaladja az egy miliárd forintot.

Ráadásul ma már nemcsak díszítéshez használják a marcipánt, hanem készítenek belőle bombonokat, töltött süteményeket, szaloncukraikat pedig Új-Zélandig számtalan országban ismerik.

A másik mese hőse, Szabó Károly, Aradról vándorolt ki Ausztriába, és a Massoud cukrászatban alapozta meg szakmai hírnevét. Első marcipánmúzeumát is Ausztriában hozta létre, a másodikat viszont már Szentendrén. Szabó és Szamos kezdetben konkurenseknek számítottak, később barátok, végül üzlettársak lettek. Közös vállalkozásuk eredménye a Szabó-Szamos Marcipán Múzeum és Cukrászda.

Köztudott, hogy a marcipán elkészítéséhez mindössze két dolog szükségeltetik: cukor és mandula. Az ő mandulájuk - mert nagyon fontos az alapanyag minősége - Badacsonyban, vulkanikus kőzeten terem, ezért az zamatos és gyönyörűen fehér.

Ami pedig a múzeumot illeti: a földszinti látványműhely egy 100 évvel ezelőtti cukrászatot idéz meg. Tovább haladva egy múlt századi cukrászda részlete, berendezése tekinthető meg. Az emeleten pedig több mint 30 vitrinben várja a látogatókat a sok-sok marcipáncsoda, témánként felsorolva: művészi díszítésű torták, történelmi portrék: pl. Szent István király a jogarával, Mátyás király és neje, Petőfi és Bem apó, Széchenyi István, Kossuth Lajos stb. Megelevenednek a Grimm- és a Disney-mesék figurái, történetei, csodásak a marcipánból készült bútorok, hangszerek, kaktuszok, életnagyságú szobrok Michael Jackson-ról  vagy Lady Diana-ról, a Parlament stb. Miután egyik ámulatból a másikba esünk, ezt követően érdemes beülni az előtérben kialakított cukrászdába egy régi recept szerint készült sütikölteményre.

A Szamos- cukrászda
A Szamos- cukrászda
Fotó:  Zsebik Ildikó
bejarat-a-muzeumba.jpg
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék