2017. november 22., 09:53

Már a Fehér Házban is karácsonynak nevezik a karácsonyt

WASHINGTON. Hétfőn megérkezett Washingtonba a Fehér Ház hivatalos karácsonyfája, melyet a hagyományoknak megfelelően a first lady fogadott. Donald Trump ígérete szerint többé nem lesz megfosztva az ünnep a keresztény tartalmától.
201711220954410.76.jpg

Az idei karácsonyfa egy csaknem hat méter magas balzsamfenyő, Wisconsinból érkezett. Jim és Diane Chapman kertészetéből származik. A házaspár az Országos Karácsonyfa Szövetség vetélkedésén nyerte el a megtiszteltetést, hogy a Fehér Házban az ő kertészetükben nevelt fenyőt díszítsék fel. A ceremónián Chapmanék adták át hivatalosan a fát Melania Trumpnak, aki meghívta őket a Fehér Házba.

Donald Trump már a tavalyi választási kampányban megígérte, hogy idén a karácsonyt karácsonynak és nem ünnepnek nevezik majd – ahogyan azt a korábbi elnök, Barack Hussein Obama tette –, és ismét a hagyományos boldog karácsonyt jókívánság hangzik el a boldog ünnepet helyett. Az elnök meggyőződése szerint ugyanis a karácsony kifejezés kiiktatásával megfosztják az ünnepet a keresztény tartalmától.

"Ez nem történhet meg többé" – idézte Donald Trumpot az ABC televízió hétfő esti híradója.

A műsor emlékeztetett rá, hogy Trump már tavaly márciusban, egy floridai sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy "ismét boldog karácsonyt fogunk kívánni egymásnak, ezt ma már nem mondják, még az áruházakban sem ezt a jókívánságot írják ki, de mi majd ismét bevezetjük."

A Trump család az idei karácsonyi ünnepeket is várhatóan a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lagóban tölti majd – írja az MTI.

Megosztás