2011. szeptember 15., 09:18

Mankó - Magyar Animátorképző

KISGYARMAT /SIKENIÈKA/. Az idén októberben induló katolikus ifjúsági animátorképző a Nyitrai- és Besztercebányai Egyházmegye fiataljai számára egyszerre kíván közösség és alapkő lenni. Közösség, ahol a fiatalok személyes kapcsolatokat építhetnek, elmélyíthetik hitéletüket, megoszthatják örömeiket és gondjaikat másokkal.
A képzés ugyanakkor alapkő is küldetésük számára, mivel a cél az, hogy az így szerzett közösségi tapasztalat birtokában később új közösségeket hozzanak létre vagy más, már működő közösségeket erősítsenek – állapította meg a kisgyarmati Márk atya.

A résztvevők a 2 éves képzés során havonta 1 hétvégét töltenek együtt. Ezalatt elméleti és gyakorlati képzésben részesülhetnek a teológia, pszichológia, pedagógia és menedzsment területén, elmélyíthetik lelki életüket, megtapasztalhatják a közösség értékét. A gyakorlati rész során a kommunikáció, csapatmunka és a kisközösségek megszervezése kerül középpontba. A képzés végén a résztvevők az állam és egyház által elismert oklevelet kapnak.

A képzésre olyan 16 éven felüli fiatalok, felnőttek jelentkezését várják, akik erős motivációt éreznek egy ifjúsági csoport kialakításához, közösség vezetéséhez. Jelentkezni 2011. október 3-ig lehet emailban a [email protected] címen. A jelentkezőket személyesen tájékoztatják a további tennivalókról. Információt a 0907 822 759 telefonszámon is lehet kapni.

Megosztás