2012. március 25., 14:49

Malajziai Nagydíj - Alonso győzött

SEPANG. A szakadó eső miatt majdnem egy órán át állt a Forma-1-es Malajziai Nagydíj. Első lett Fernando Alonso.

A McLaren két pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button indult a szepangi verseny első két rajtkockájából, és közvetlenül mögöttük repesztett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher. Körülbelül egy percig, aztán hátulról belement Grosjean, a német megpördült, de vissza tudott állni, csak sok helyet veszített.

Az eső már a rajtnál is esett, aztán úgy rákezdett, hogy a kilencedik körben le kellett állítani a futamot. Ekkor Hamilton még őrizte a pozícióját. A versenyzők majdnem egy órát vártak a jobb időre, és a folytatásban Hamilton hátrébb szorult, a bokszban lemaradt, Alonso vette át a vezetést. A Ferrari versenyzőjét viszont keményen üldözte a sauberes Sergio Perez, és meglepetésre általában jobb köröket futott, mint Alonso. Kettejük idegtépő versenye határozta meg a futam második felét. Perez az 51. körben kisodródott, de vissza tudta kormányozni a kocsit, és megtartotta a második helyét. Végül Alonso nyert, Perez és Hamilton előtt.

Semmin sem változtat a malajziai győzelem, és a Ferrarinak továbbra is mindent meg kell tennie azért, hogy a lehető leggyorsabban komoly előrelépéseket tegyen F2012-es versenyautójával – nyilatkozta a futam után Fernando Alonso, aki átvette a vezetést a bajnoki küzdelemben. „Nagy meglepetés ez az eredmény. Azt gondolom, nem voltunk versenyképesek Ausztráliában, mint ahogy itt sem, a cél pedig az volt, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük. Ma sikerült 25-öt, ami hihetetlen” – fogalmazott.

„Nagyszerű eredmény ez a csapat számára. Az időmérő utolsó szakaszában is jól mentünk, ma pedig higgadtak maradtunk az extrém körülmények közepette. Gratulálok a csapatnak, megérdemlik a győzelmet. Nehéz időket élünk meg, de kétségtelen, hogy emlékezni fogunk erre a vasárnapra. De, hogy őszinte legyek, ez a győzelem semmin sem változtat" - idézte az f1vilag.hu a bajnokot.

Alonso hozzátette, továbbra is keményen dolgoznak azon, hogy javítsanak az F2012-es teljesítményén, és reméli, mihamarabb komoly előrelépést tehetnek majd meg.

Megosztás