2012. január 21., 08:32

Magyar találmány - Öntisztuló padló

BUDAPEST. Az előzetes laborítóriumi vizsgálatok alapján a padló képes arra, hogy nagy százalékban pusztítsa el a burkolattal érintkező mikroorganizmusokat és baktériumokat - mondta az m1 Híradójának Knausz Márta klinikai mikrobiológus a tesztek után.
A padlóburkolat laborkörülmények között a kórokozók 99 százalékát 6-8 óra alatt elpusztítja. Ugyan drágább, mint a hagyományos burkolatok, de gazdaságosabb, mivel jóval kevesebb tisztítószert kell használni.

"A kórokozó baktérium vagy mikróba eltűnt a padlózatról azokon a területeken, ahol egyébként ugyanolyan higiénés rendet alkalmaztunk, mint másutt" – összegezte Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatója.

Tisztítószerből kevesebbet kell használni, ugyanakkor ritkábban kell takarítani, a tömörítő hatás miatt pedig tiszta és fertőtlenített marad a padló - nyilatkozta Mészáros Zoltán, a Graboplast Rt. fejlesztési és kutatási igazgatója. A cég két év alatt fejlesztette ki a technológiát, melynek titka a nanoezüst.

A magyar találmányt az Európai Unió több országában, valamint Amerikában, Kínában és Brazíliában is keresik. Elsősorban egészségügyi intézményekben, iskolákban, óvodákban használhatják majd.

Megosztás