Magyar karácsonyi gasztronómiai kalauz

Milyen ünnepi étkeket fogyasztottak a falusi közösségek tagjai, és milyen kulináris élvezeteknek hódoltak a gazdag úri családokban? Mely alapanyagok nem hiányozhattak a magyar karácsonyi asztalokról? Kérdéseinkre Kossár Lajos felvidéki gasztroblogger válaszolt.

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel. December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek, és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Kossár Lajostól megtudtuk, hogy ez eredetileg mézes ostya, mézes pálinka, mézbe mártott fokhagyma, egy-egy dió, alma, savanyú bableves, túrós vagy mákos guba, dödölle, karácsonyi kalács (a századforduló után hal, illetve töltött káposzta) volt. Az ünnep fénypontját mindenütt a karácsonyi lakoma jelentette.

A régi időkben a karácsonyi étkek egyes alapanyagai különböző babonákhoz és hiedelmekhez kötődtek, így nem véletlenül jelentek meg a karácsonyi asztalokon. Ezzel kapcsolatban a magyar gasztroblogger több érdekességet is megemlít. Először is, hogy az Európa-szerte elterjedt hagyomány a karácsonyi bőséges lakmározás szükségességéről igen régi gyökerekre tekint vissza (pl. római kori hagyományai is vannak a téli napforduló körüli ünnepek lakomáinak), így sok hagyományos ételünk mágikus hatással bír. A bab, a borsó, a lencse, a tök és a mák a bőséget biztosítja, a fokhagyma az egészséget védi, a diót a rontás elhárítására használjuk, míg a méz az egész életet teszi édessé.

Külön ki kell emelni az almát, amely az ősi magyar ételkultúra egyik fontos eleme: az életfán termett gyümölcs. Kossár Lajos elmeséli, hogy egyes vidékeken karácsonykor a kútba dobtak egy almát, vízkeresztkor kihúzták, és a család közösen elfogyasztotta, hogy az új esztendőben egészségesek legyenek. De az almafogyasztás, annak rituális felvágása a mai napig karácsonyi hagyomány, amely mágikus tartalommal bír. Az alma közös elfogyasztása is abban a hitben történt, hogy ha valamelyik családtag eltéved, eszébe jut, kivel ette együtt a karácsonyi almát és hazatalál.

A karácsonyi vacsora egészéhez fűződő alapvető elképzelések Európa-szerte az elkövetkező év befolyásolhatóságának hitével függenek össze (gazdagság, bőség biztosítása), valamint az ilyenkor látogató nem várt vendégek, mint pl. az angyalok, a kisjézus, az ősök szelleme vendégül látásával. A magyar nyelvterületen már csak a kis Jézus és az angyalok látogatására vonatkozó hit él. Szláv területen még a halott ősök szellemeit is elvárják erre a lakomára. Ezért sok felvidéki asztalon jelen van egy üres teríték a váratlan vendégnek is.

A káposzta, amelyet minden társadalmi réteg fogyaszt, szintén az ünnepi menü szerves része.  Magyarországon a káposztát karácsonykor elsősorban töltött káposztának készítik el, amihez, főként vidéken, a decemberi disznóvágásból származó friss sertéshúst használják fel. A magyar ünnepi konyha nem felejti el a sertéshúst, az ünnepi asztalról nem hiányozhat a kolbász, a hurka, a disznósajt. A töltött káposzta készítési módja, illetve a töltelék formája és nagysága tájegységenként változó. A leghíresebb, legismertebb talán a szabolcsi töltött káposzta, amelynek jellegzetessége, hogy a háziasszonyok egészen pici, apró töltelékeket készítenek, de ugyanez megtalálható a Felvidéken is, több magyar háztartásban honosodott meg. Viszont a szláv vidékeken a karácsonyi savanyú káposztaleves böjtösen, hús nélkül vagy gazdagon, kolbásszal, füstölt hússal szintén hagyományos ünnepi étel.

A hal régebben inkább a böjti ételekhez tartozott az ünnep idején, de ma már ennek nincs akkora jelentősége, az ünnep bármelyik napján előfordulhat. Vannak nemzetek, ahol a különféle halételek, illetve egyéb tengeri ételek ugyancsak elmaradhatatlanok az ünnepi asztalról. A halleves jellemző Lengyelországban, akárcsak Magyarországon a halászlé. Sajnos, Magyarországon sok helyütt a családok nagy részénél a halfogyasztás csak karácsonykor (vagy még akkor sem) jellemző. Ennek ellenére a folyók, tavak mellett élők előszeretettel gazdagítják a napi étrendjüket hallal.

Az étkezési szokásokról sokan hallhatunk, azonban milyen italokat fogyasztottak a magyarok a karácsonyi ünnepek alatt? Kossár Lajostól megtudjuk, hogy a falvakban házi pálinkák és hordós borok kerültek az asztalra, a gazdag úri családoknál viszont leginkább édes likőröket és pezsgőt fogyasztottak. Az urak a lakoma végi kávé mellé szintén nem egyszerű fonott vagy diós, mákos kalácsot, mézeskalácsot ettek (mint a falvakban), hanem a divatos dobostortát, vagy a befutott Gerbeaud cukrászda újdonságait, az indiánert vagy a rigójancsit. Ezeket az új recepteket a kisasszonyok, úrhölgyek a szalonokban, kávéházakban a legfrissebb képes újságokból szerezték be és adták a szakácsnőiknek.

Ma már a sütés-főzés elengedhetetlen kellékei a különböző konyhai elektromos eszközök. Régen ez nem így volt. A gazdag úri családokban többfogásos ünnepi étkezések zajlottak, hogyan oldották meg a rengeteg étel ilyen rövid idő alatti elkészítését? Minden valamire való polgári családnak volt házi személyzete, szakácsnője és szobalánya. Ezek majdnem minden munkát kézzel végeztek, mivel háztartási gépekről nem is álmodtak. Csak a 20. század húszas, harmincas éveiben kezdett meghonosodni a háztartásokban az elektromos kisgépek használata, mondja Kossár Lajos. A mai modern világunkban a multikulturális hatás egy fúziós konyhát eredményezett Európában, és ennek mi is részesei lettünk. Mindezek ellenére próbáljunk még valamit átmenteni unokáinknak a régi karácsonyi étkekből. A konzum életmód pedig remélhetőleg nem befolyásolja majd, hogy a karácsonyi ünnepeket még ma is méltóan, meghitt családi hangulatban töltsük el.