2021. március 15., 17:44

Magyar emlékek nyomában: Magyarok Nagyasszonya kápolna – Washington

Az Egyesült Államok legnagyobb katolikus templomában, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye Bazilikában (bevezető képünkön) számos nemzeti kápolna képviseli azokat a népeket és közösségeket, amelyeknek a hite és tanúságtétele hozzájárult az amerikai katolicizmus építéséhez. 2015-ben a magyarok is csatlakoztak hozzájuk.

Fotó: Archív felvétel

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 2006-ban - az 1956-os forradalom 50. évfordulóján – azzal a kéréssel fordult McCarrick akkori washingtoni érsekhez, hogy létesítsenek egy, a Magyarok Nagyasszonyának és Szent Istvánnak szentelt kápolnát a templomban.    

A Nemzeti Szentély igazgatótanácsának jóváhagyását követően a kápolna tervezése 2009-ben el is kezdődött és 2012-ig tartott, berendezésének elkészítése 2014-ben, a kápolna kialakítása 2015 áprilisában kezdődött, és augusztusra készült el.

A kápolna központjában az oltár áll, valamint mozaikból kirakva a falon a Magyarok Nagyasszonya, akit Szent Imre, Szent Gellért, Szent László, Szent Erzsébet, Boldog Gizella és Szent Margit vesz körül. A mozaik felett a következő mondat olvasható: "Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!"

washmagyar



Az oltár tardosi márványból készült, a budapesti Szent István-bazilika oltárának mintájára. A kápolnában jobbra egy Szent István-ereklyetartó található, amely Erdő Péter bíboros és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajándéka. Az ereklyétől balra egy márvány reliefen Szent Istvánt látható, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának.

Az északi fal reliefje Szent István megkeresztelését, valamint az 1000. év karácsonyán történt királlyá koronázását ábrázolja. A kápolna kijárata felett Magyarország angyalos címere látható. Két oldalt a Boldogasszony himnusz sorait vésték fel magyar és angol nyelven.

A Magyarok Nagyasszonya-mozaik az olaszországi Spilimbergóban készült, a carrarai márvány reliefek szintén Itáliából származnak. Magyarországi márványt és más köveket használtak a falakhoz, a padlóhoz és az oltárhoz.

A kápolna a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyar Állam és az észak-amerikai magyarság támogatásával jött létre. A felavatás napján a Magyarok Nagyasszonya kápolnát Erdő Péter és Donald Wuerl washingtoni bíboros áldotta meg (képünkön), Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig Szent István zászlót ajándékozott a bazilikának.

washmagyar

Ezt megelőzően a közösen bemutatott misén Erdő Péter prédikációjában kifejezte reményét, hogy a szakrális létesítmény kapocsként fog szolgálni egyrészt az amerikai magyar közösségek, másrészt az anyaország és az amerikai magyarok, végül pedig Magyarország és az USA között. Az ünnepi szertartáson mintegy hétszáz egyesült államokbeli, illetve kanadai magyar volt jelen. John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke Szemerkényi Réka akkori washingtoni nagykövethez intézett levelében hangsúlyozta: "A Magyarországhoz fűződő viszonyunk és amerikai magyar állampolgáraink megérdemlik ezt különleges elismerést a magyar kultúra megőrzéséért itt, az Egyesült Államokban". Reményét fejezte ki, hogy a kápolna összehozza az amerikai magyarokat és mindenkit szerte a világból, aki részesedni kíván a magyar kultúrából.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.