Magas brazil állami kitüntetést kapott Rudolf Schuster
November 20-án, hétfőn írta alá a Brazil Szövetségi Köztársaság elnöke, Liuz Inácio Lula da Silva azt a rendeletet, amely az 1999 és 2004 között köztársasági elnöki posztot betöltött Rudolf Schusternek, a z ország legmagasabb állami kitüntetésének, a Rio Branco Érdemrendnek a Nagykereszt fokozatát adományozza.
![Schuster Brazíliában](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2023-11/schuster-braziliaban_tasr.jpg?itok=UQdh8YIJ)
A kivételes díj odaítélése a Brazília – Schuster-expedíció IV. című könyv megjelenéséhez kapcsolódik, amely kizárólag a Schuster család tagjai által készített hiteles fényképekkel, valamint Rudolf Schuster szövegével
örökíti meg a brazil belföld közel 90 éves fejlődését, ugyanazokról a helyekről és ugyanazokból a nézőpontokból.
A könyv a világon így egyedülálló azáltal, hogy dokumentálja Brazília ugyanazon őslakos, indián lakosainak életét (nemcsak) 1928-tól (az elnök apjának és nagybátyjának első expedíciója) 2014-ig (egyelőre az utolsó, negyedik brazil expedíció, amelyre a korábbi államfőt az unokája is elkísérte) egyetlen család által.