2019. január 31., 07:00

Ma temetik Andy Vajnát

Szerdán délután érkezett Arnold Schwarzenegger Budapestre, hogy a mai temetésen búcsút vegyen Andy Vajnától, egykori kollégájától és barátjától.

201703051602210.00000000000000000000000001a_vajna_2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Andy Vajna nagyon jó barátom volt, az ő élete egy nagyszerű története egy bevándorlónak az Egyesült Államokban. Megérkezett, majd megvalósította magának az amerikai álmot. Ezt csak úgy tudta megtenni, hogy rendkívül bátor volt, okos, aki szeretett rengeteget dolgozni.

Őrülten sokat dolgozott, nem hallgatott senkire, neki egyszerűen volt egy álma.

Ezt aztán valóra váltotta, így ő lett a világ legnagyobb független filmes producere. Ahogy említettem már, rendkívül bátor volt, intelligens, jó meglátásai voltak, egy igazán tökös férfi volt. Ezt úgy értem, hogy a bátorságával mindent elért.

Ha azt mondták neki, hogy ez vagy az lehetetlen, ő akkor is megcsinálta.

Nagyobb filmeket készített Hollywoodban, mint a nagy stúdiók. Emellett nagy szíve is volt, ezért is szerettem őt – nyilatkozta Budapestre érkezését követően Schwarzenegger.

Fotó:  archívum

A magyar kormány saját halottjának tekinti a filmproducert és a filmügyi kormánybiztost, a szertartás körülményeiről és a meghívottakról a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntött.

A Blikk úgy tudja,

a producert, kormánybiztost a kormányzat közbenjárására a Fiumei úti sírkert 19-es parcellájában búcsúztatják.

Ez a lap szerint nemcsak előkelőbb, hanem zárt körű temetés rendezésére is alkalmasabb, mert az Árkádsor jelentősen leárnyékolja a sírkert fő útja felől, a Batthyány-mauzóleum pedig bástyaként védelmezi, és autóval is könnyen megközelíthető. Vajna sírja Demján Sándoré és Madarász Viktoré közelében lehet.

Andy Vajna életének 75. évében, január 20-án hunyt el budapesti otthonában. 

201703051602210.00000000000000000000000001a_vajna_2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.