2011. szeptember 24., 21:01

Lovasmaraton Pozsonytól Budapestig

POZSONY, RÉVKOMÁROM, BUDAPEST. Szeptember 21-e és 25-e között zajlott az East European Endurance Ride Kelet-Európai Lovasmaraton első évfolyama a Somorjai Lovasklub rendezésében. A verseny résztvevői Pozsonyból rajtoltak, majd Révkomáromot és Párkányt érintve érkeztek Bábolnára. A végcél Budapest volt.

Az Európában egyedülálló verseny életrehívóit nemes cél vezérelte. „Sporttal szeretnénk az embereknek megmutatni, hogy a sport összeköti a nemzeteket. Az eseményen való indulás nem volt s korlátozva, irányadónak a FEI hatályos szabályzatát tekintették a szervezők és a résztvevők.

Örülünk, hogy az első évolyamra 14 ország 42 lovasa jelentkezett. Mindemellett, szerintem a városok határon átnyúló együttműködéséről is szól ez a rendezvény" - közölte a Alexander Nálepka, a versenyt rendező Somorjai Lovasklub igazgatója.

A 253 km-es távon zajló verseny első megállója Komáromban volt. A lovasok kora délután érkeztek az Erzsébet-szigetre, majd az állatorvosi vizsgálatot követően áthaladtak a város központján. Itt a hátasok elfoglalták az erődrenszer tövében kialakított szálláshelyüket. „Ez egy első évfolyam, és hogyha ez sikerülni, akkor remélem,  tradícióvá válik és a következő években is meg foják szervezni" - mondta portálunknak Anton Marek, Révkomárom polgármestere.

A tervek szerint jövőre a Lovasmaraton utolsó szakaszának végállomása Révkomáromban lenne. A pacik és talán lovasaik is nyilván nagyra értékelnék, ha Budapest helyett elég lenne elkocogniuk az erődjéről híres Duna-parti városig. 

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás