Louis Daguerre, a fényképezés úttörője 175 éve halt meg

Daguerre 1787. november 18-án született a Párizs környéki Cormeilles városkában. Eleinte adótiszt volt, majd festeni kezdett, s mivel a színház vonzotta, a díszletfestésre specializálódott. Később még többet akart a szemnek nyújtani és megalkotta a kép idő- és térbeli változását érzékeltetni képes, a korban igen népszerű diorámát.

A képet egy olajjal, viasszal átitatott, áttetsző vászonra festették, e mögött további színezett, vékony selyemből készített vásznakat mozgattak zsinóron, így a megvilágított képben érzékelhető lett a felhők mozgása vagy a vihar.

Daguerre további babérokra vágyott, így a világ valós képmásának rögzítésén kezdett dolgozni. A festők már a középkortól ismerték a camera obscurát, a sötétkamrát: a zárt doboz egyik oldalán egy kis lyukat hagytak, és az ezzel szembeni homályos üvegen fordított állású kép keletkezett. Ennek rögzítésére először Joseph Nicéphore Niépce volt képes, aki a kamera képét olyan cinklemezre vitte fel, amelyet levendulaolajban oldott, fényre keményedő júdeai bitumennel vont be. Megvilágításkor a fénynek kitett részeken az aszfalt megkeményedett, a lágyan maradt részeket pedig levendulaolajjal leöblítette, de ehhez rendkívül hosszú, öt-nyolc napos exponálási időre volt szüksége. Az anyagi csődtől fenyegetett Niépce 1829-ben kénytelen-kelletlen tízéves partnerségi megállapodást kötött Daguerre-rel. Közös kísérleteik biztatóan haladtak, amikor Niépce 1833-ban váratlanul meghalt, Daguerre pedig egyedül dolgozott tovább. Ő 1837-ben állt elő az első, gyakorlatban is használható fotográfiai eljárással (amelynek nem sok köze van a ma használatos fotókhoz), és azt meglehetősen lovagiatlan módon magáról nevezte el dagerrotípiának. A túl korán elhunyt Niépce neve feledésbe merült, így nem arathatta le sem az erkölcsi, sem az anyagi elismerést közös találmányukért. A dagerrotípia készítésekor az ezüsttel bevont rézlemezt jódgőz fölött tették érzékennyé, ezután a kamerába helyezve következett a 3-30 perces expozíció. A képet 60 Celsius-fokon, higanygőz segítségével tették láthatóvá, majd - mivel még nem volt stabil - tömény nátrium-kloriddal (azaz konyhasóval) fixálták.

A dagerrotípia tükörállású volt, azaz közvetlenül pozitív képet adott, amelyen a jobb- és a baloldal fel volt cserélve, és nem volt reprodukálható.

Mivel lemezre készült, ezzel a módszerrel nem lehetett mozgó tárgyakat fényképezni, s a portrékészítés is hosszadalmas és kényelmetlen volt, a modelleknek sokáig kellett mozdulatlanul, leszíjazva ülniük fehérre lisztezett arccal a tűző napon. Az első dagerrotípia 1837-ben készült és a feltaláló műtermét ábrázolja, ezen kifejezetten apró részletek is megfigyelhetőek.

Daguerre találmányát 1839. január 9-én mutatták be a francia akadémiának, és a lenyűgözött tudós társaság azonnal javasolta a kormánynak, hogy vegyék meg az eljárást.

Ez 200 ezer frankjukba került az adófizetőknek, Daguerre és később Niépce fia is gavalléros életjáradékot kapott. A dagerrotípia szinte hónapok alatt világszerte elterjedt: Amerikában a távírót feltaláló Morse népszerűsítette, Magyarországon a leghíresebb ilyen kép Petőfi Sándorról készült. A dicskórusba csak Angliából vegyültek disszonáns hangok, ugyanis a fényképezés titkára - még az is lehet, hogy a franciáknál korábban - Henry Talbot is rájött. Az ő módszere még rövidebb expozíciót igényelt, és ő alkalmazta először az előhívást és a papírra fényképezést, továbbá a modern fényképészetet megalapozó pozitív-negatív eljárást. A vita Daguerre-t nem zavarta:

megkapta a Becsületrendet, fényképezőgépeket gyártott, fotótanfolyamokat szervezett 1851. július 10-én bekövetkezett haláláig.

Találmánya nem sokkal élte túl: az ekkor már legalább olyan jó minőségű, de sokszorosítható képet szolgáltató Talbot-módszer teljesen kiszorította. Szülővárosában, Cormeilles-ben utca, tér és a város első középiskolája is az ő nevét viseli, szülőháza falán emléktábla található, és 1883-ban bronzból készült mellszobrát is felavatták a városban. Daguerre nevét - másik 71 tudós társaságában - felvésték az Eiffel-torony homlokzatára, 1935-ben pedig a Nemzetközi Csillagászati Unió elnevezett róla egy holdkrátert.