Legszebb öröm a káröröm!

Radi Anita 2019. február 10., 16:59

A képviselőket szekáló, arrogáns polgármester asszonyról készült videó hírhedté tette Fekésházát (Fekišovce). A videónak óriási sikere volt, vírusként terjedt, és az egész Szlovákia nagyot derült a látottakon. Miért van az, hogy jóízűen tudunk nevetni olyan helyzeteken, amelyeket rendkívül kellemetlenül viselnénk, ha mi lennénk azok főszereplői? Honnan ered a káröröm?

Fotó: Hir.ma
A káröröm - a mások baján érzett öröm - gyűlöletből, vagy rossz akaratból ered. Míg a jó ember mások örömén örül, és mások szenvedését maga is szenvedésnek érzi, addig a gonosz ember éppen fordítva, mások baján örül, és mások szenvedése megelégedéssel tölti el

– írja a lexikon.

A káröröm, vagyis az az örömérzés, amelyet mások kudarca vagy balszerencséje végett érzünk, mámorosító hatással bír. Az emberek ugyanis jobban érzik magukat, ha elmondhatják, nem ők az egyedüliek, akikkel kellemetlen dolgok történnek. A káröröm egyben arról is biztosítja őket, hogy saját kudarcaikat ne lássák annyira rossz fényben.

A kutatók szerint azonban a káröröm érzése ennél árnyaltabb, és nem szabad egyértelműen gonosz jelenségként elkönyvelni. Ugyanis nem minden esetben más szenvedésének szándékos és jóleső kinevetéséről van szó, hanem inkább gyógyszerről saját kisebbrendűségi érzésünkre.

Japán kutatók megállapították, hogy a káröröm érzése alatt aktiválódik az agy jutalomközpontja, hasonlóképpen, mint egy jóízű étel elfogyasztása során. Német kutatók pedig bebizonyították, hogy

jóval többet nevetünk ellenfeleink kudarcain, mint saját sikereinken.

Például egy 2015-ben lefolytatott kísérlet során megmutatkozott, hogy a futballrajongók sokkal többet és erőteljesebben mosolyogtak, ha ellenfelük eltévesztette a kaput, mint amikor saját csapatuk rúgott gólt.

Káröröm, mint ellenszer

Legbelül mindannyian kiválasztott, szeretett, tisztelt személyek akarunk lenni

– írja Cheryl Strayed, a Vadon szerzője. Az élet azonban nem mindig hozza úgy, hogy mi legyünk a kiválasztottak, így amikor olyan embereket látunk, akiknek sokkal inkább jutott a jóból, irigykedni kezdünk. Ha pedig úgy alakul, hogy az illetőt balszerencse éri, elégedettek leszünk és örülünk mások szenvedésének.

Az irigység okozta fájdalom legjobb ellenszere a káröröm.

Minél inkább utálunk, vagy irigykedünk valakire, annál nagyobb élvezettel és kárörömmel fogadjuk balszerencséjét.

A más baján való örvendés érzését már a legrégibb korokban is megvetették és mélyen elítélték. A német filozófus Arthur Schopenhauer démoninak nevezte, véleménye szerint a káröröm „mély erkölcsi értéktelenségről” tanúskodik. Søren Kierkegaard dán filozófus az irigység még visszataszítóbb alapjának vélte a kárörömöt. Friedrich Nietzsche német filozófus pedig egyenesen a „tehetetlenek bosszújának” tartotta. Véleménye szerint az ember számára kellemes érzés látni mások szenvedését.  

Talán ezért is honosodott meg a magyar nyelvben az eredetileg német eredetű „legszebb öröm a káröröm” szólás.

Ő is csak emberből van!

Richard H. Smith, a Kentucky Egyetem pszichológia professzora szerint a modern kultúrát az állandó összehasonlítások éltetik, amelyek a hirtelen született dicsőségen és hírnéven – majd bukáson - alapulnak. A tömegmédia pedig előszeretettel töri meg a nagy hősöket (sportolókat, filmsztárok, celebeket). Minél magasabb egy híresség státusza, annál valószínűbb, hogy a róla megjelenő cikkek a vele történő szerencsétlenségekre fókuszálnak. Ezek a történetek pedig kielégítik az emberek kárörömre való igényét, és így jót tesznek az önértékelésüknek.

A Darwin-díj

A kárörvendés legextrémebb példája az úgynevezett Darwin-díj (Darwin Awards). Egy olyan „kitüntetésről” van szó, amelyet azoknak az embereknek ítélhetnek meg, akik valami különösen buta, ügyetlen módszerrel próbáltak egy számukra érdekes célt elérni, és ez az életükbe került. A nevét onnan kapta, hogy ezek az emberek Charles Darwin a természetes kiválasztódásról szóló híres elmélete értelmében „szívességet tesznek” az emberiségnek azzal, hogy nem örökítik tovább ostobaságukat utódaikra.

Múlt éven a Darwin-díj elnyerője egy huszonhét éves fiatalember, John Allen Chau volt.

Képgalériánk:
John Allen Chau Fotó: Politicalforum.com

A szelfie-kedvelő önjelölt misszionárius hat halászt fizetett le azért, hogy hajóval elszállítsák a nem látogatható, szigorúan elzárt Északi Sentinel-szigetekhez, ahol a 60 ezer éve elzártan élő szentineléz törzsnek ollókat, focilabdát és a keresztény hitet szerette volna felajánlani. Chau elevezett a szigetre, azonban a bennszülöttek nyilakkal támadtak rá, ő ennek ellenére sem menekült el, hanem tovább gyalogolt feléjük. A bennszülöttek ezután körültekerték nyakát kötéllel, és körbevonszolták testét a part mentén.

 

 Forrás: Sme, Internet

0 HOZZÁSZÓLÁS