Kozma atya: fontos, hogy békességet teremtsünk a lelkünkben
Sokkal nagyobb gondot kellene fordítanunk arra halottak napján, hogy békességet teremtsünk a lelkünkben, mert tele vagyunk szorongással – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Fotó:
MTI
Kozma Imre úgy fogalmazott, a halál az ember életösztönét kínozza, és ahhoz, hogy az ember megnyugodjon, tudni kell megbocsátani.
Az atya kiemelte, rendkívül fontos a megbocsátás, hiszen az emberi kapcsolatok hullámzóak, és ahhoz, hogy az ember ebben az életben a másik emberrel szeretetben tudjon élni, késznek kell lenni a megbocsátásra, tudni kell felejteni.
Ugyanakkor egy kicsi helyet kell adni az emlékezésnek is, annak, amit nem szabad elfelejteni: az értékeket az emberi kapcsolatainkban – mondta.
Címkék