Köbölkúti mesék köbölkútiaknak

Ki másnak is mesélne a gyűjtő Köbölkúton gyűjtött meséiről, mint a köbölkútiaknak. Orbán János, nyugalmazott fizikatanár ma már házassága révén Pozsonyban él, de az 1970-es években  Erdély egy zárt zugában Mezőköbölkúton tanított, ott gyűjtötte, majd jegyezte le nanó, Lakatos Borbála ízes mezőségi nyelvjárásban elmondott meséit.

Mezőköbölkút csak a nevében őrzi a mező szót, a helyiek mindig is csak Köbölkútként emlegették. Erre figyelt fel Bolya Dudás Anita köbölkúti könyvtáros és rögtön elhatározta, meghívja a szerzőt, hogy a felvidéki köbölkútiak a nagy távolság ellenére legalább így megismerkedhessenek Mezőköbölkút múltjával és kicsit jelenével is. A gyűjtő beszélgetőpartnere  Veres Emese-Gyöngyvér erdélyi néprajzkutató, újságíró volt.

Orbán János az 1970-es évek végén került az isten háta mögötti településre fizikatanárnak.

- Kis Einsteineket és Nobeleket akartam ott felfedezni, a rám bízottak tudományos világnézetét kialakítani, a mesék egyáltalán nem érdekeltek. Már elkerültem a faluból, amikor Romániában egyre intenzívebbé vált a falurombolás. "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges" - hallottam a verset egy Kányádi-esten és mélyen megérintett. Nekem is erkölcsi kötelességem valamit bevinni a bárkába - tudatosult bennem. Ekkor villant agyamba a megmentendő: a köbölkúti sírversek és mesék. A sírverseket lefényképeztem, lemásoltam, a magnómat kölcsönadtam a nagy mesemondó unokájának, hogy rögzítse nagyanyja meséit. Sajnos Bori nanó (nagymama) irtózott a mikrofonoktól, láttukra mindent elfelejtett, ezért az unoka a dunyha alá rejtve készítette a hangfelvételt. Ezért olyan rossz minőségű, hogy még feljavítás után se lehet esetleg rádióban leadni, pedig Bori néni ízes beszéde magával ragadó. Próbáltam is pontosan úgy leírni, ahogy ő elmesélte. A mai embernek sokszor szótár kell a megértésükhöz - mondja János mosolyogva, majd hozzáteszi, Lakatos Borbála 1905-ben született. Édesanyja korán meghalt, anyai nagyanyja foglalkozott vele, akitől a legtöbb mesét tanulta.

A kicsiny falu a 70 -80-as években egyre zsugorodott, az infrastruktúra hiánya miatt az ifjúság a városokba vándorolt. Mára megállt a fogyás, Mezőköbölkút is modernizálódott - kapcsolódik a beszélgetésbe Veres Emese-Gyöngyvér néprajzkutató. János jó munkát végzett a gyűjtéssel, mert a mezőségi beszédmód, szófordulatok e mesék által is megőrződtek, tovább élnek.

Kedvcsinálónak részlet a három pap című meséből:

"No, látja meg van halva a pap, hát mit csináljon vele? Meglátta, hogy ott szánt egy ember. Veszi a papot, leteszi az ember tarisznyája mellé. Volt ott egy fazék aludttej. Odatette a pap elé, a kanalat a kezébe nyomta, s mind leöntötte aludttejjel a pap mellét. Hát jön vissza a barázdából a szántó ember, és látja, ott a pap.

- Tiszteletes úr! Hagyjon nekem is egy kicsi tejet, ne egye meg mind, nekem is kell, mert fáradt vagyok. Tiszteletes úr! Hagyjon békét annak a tejnek!

De a pap nem tette le a kanalat, mind tartotta a kezében. Akkor az ember olyat vágott a korbáccsal reá, hogy feldőlt a pap.

- Jaj, mit csináljak vele? Jaj, megöltem a papot, mit csináljak vele? "