2023. március 31., 20:33

Kíváncsi arra, mikor megy nyugdíjba?

Akik 1967-ben vagy azután születtek, már egy új rendszer alapján mennek nyugdíjba. Nem egy táblázat szerint, hanem a várható átlagos élettartam alapján. Ez pedig folyamatosan emelkedik, amiből nem nehéz rájönni, hogy fokozatosan egyre később vonulhatunk nyugdíjba.

nyugdíjas
Fotó: unsplash.com

Mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, hiszen tulajdonképpen csak visszatérünk 2019-be, akkor is még a várható élettartam alapján szabták meg a nyugdíjkorhatárt.

Azok a nők, akik gyermekeket, neveltek továbbra is számíthatnak arra, hogy minden egyes felnevelt gyermek után 6 hónappal rövidül a nyugdíjba vonulásuk ideje. Maximálisan 18 hónappal rövidülhet, vagyis ez azokra vonatkozik, akik három vagy több gyermeket neveltek fel.

Abban az esetben, ha a gyermeknevelési időt a nő esetében nem lehet beszámítani, akkor azt a gyermeket felnevelő férfi nyugdíjazásánál veszik figyelembe, méghozzá ugyanolyan mértékben, mint a nők esetében.

Annak érdekében, hogy előre lehessen látni és meg lehessen jegyezni a nyugdíjba vonulás idejét, a szociális ügyi minisztérium öt évre előre általános érvényű jogi előírást ad ki.

Először az 1967-ben és utána születettek mennek majd nyugdíjba az új rendszer szerint. Vagyis azokra vonatkozik, akik 2030 után vonulnak nyugdíjba.

Ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy 40 ledolgozott év után vonuljunk nyugdíjba. Ennek azonban szigorú feltételei vannak.

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.