HIRDETÉS

Kiszebábot égetve várták a tavaszt Ajnácskőn

hirek.sk 2018. február 14., 11:53
AJNÁCSKÕ. A téltemetés régi népszokását elevenítették fel Ajnácskőn. A hóvihar ellenére a község templománál mintegy ötven helybéli gyülekezett különféle zajkeltő szerszámokkal, hogy aztán a közeli Gortva patak partján meggyújthassák az úgynevezett kiszebábot.

Mikó Alexandra, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke portálunknak elmondta, a lakosok egyre nagyobb számban vesznek részt a téltemetésben.

„Amíg elkezdtünk gyülekezni, addig a gyerekek már itt zajongtak, mindenki csörömpölt, kereplővel, trombitával, ki mit hozott. Beöltöztek az emberek, most többen, mint tavaly. Ennek nagyon örülök, egyre bátrabbak az emberek, egy kis mókában is benne vannak” – jegyezte meg Mikó Alexandra hozzátéve, ezt követően elindultak a patakpartra, ahol énekeléssel kísérve meggyújtották a kiszebábot.

A néphagyomány szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bútól és bajtól.  Az idén a szalmából készült bábot, amely általában egy leányt ábrázol, a helyi óvodások készítették.

Ajnácskőn régi hagyománya van a kiszebáb égetésének, az utóbbi időben azonban kicsit háttérbe szorult a téltemetés régi szokása. A Csemadok helyi alapszervezete két évvel ezelőtt határozta el, hogy ismét feleleveníti ezt a régi szokást.

„Akik erre kaphatók voltak, beöltöztek különböző maszkokba. Végigjártuk a falut, pedig jó hosszú és kacskaringós Ajnácskő. Bekopogtunk, ahol világot láttunk, ahol láttuk, hogy otthon vannak. Kolbászt, szalonnát kaptunk a kosarunkba. Megkínáltak bennünket itt-ott még egy stampedlivel is. Elkezdtük itt, a központban, felmentünk a temető felé, majd egészen le a kolóniaig, úgyhogy bizony volt, hogy éjfél felé vetődtünk vissza. Az emberek jól szórakoztak, mert azelőtt ehhez nem voltak hozzászokva, és mégis egy kis mókát, vidámságot vittünk a tél utóján a házakhoz” – idézte fel Szamos Zsuzsa, a helyi Csemadok volt elnöke.

Ma már vidéken is csak elvétve ismerik és tartják meg ezt a hagyományos, régi ünnepet. Gömör talán éppen kivétel ez alól, hiszen számos településen húshagyókedden, azaz farsang farkán megtartják ezt a régi népszokást. Nagybalogon, Bátkában, Cakóban, Feleden és még számos kis településen a térségben a Csemadok helyi szervezeteinek, illetve az iskolák pedagógusainak köszönhetően nem merült feledésbe a téltemetés régi szokása.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS