Kínában már félig kész a Titanic élethű másolata
Kína délnyugati Szecsuán tartományában már javában építik a világ talán leghíresebb hajójának élethű másolatát.
Az RMS Titanic korának legnagyobb utasszállító óceánjárója volt, ám első útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én, 20 perccel éjfél előtt.
A fedélzeten tartózkodó 2224 utasból és személyzetből több mint 1500-an vesztették életüket.
A tragédiának többek között James Cameron rendező filmje állított emléket 1997-ben, amely 11 Oscar-díjat nyert el.
A kínai másolatot a Seven Star Energy Investment Group építi fel mintegy 1 milliárd jüanért (126 millió euró). Az eredetitől eltérően nem szállít majd utasokat a tengeren, hanemegy szecsuáni víztározóban fog horgonyozni,és egy ott épülő turistaközpont legfőbb látványossága lesz. Az építők igyekeznek minél közelebb hozni a látogatók számára a szerencsétlen sorsú hajót. Nem minden kabint építenek meg, de a külseje teljesen élethű lesz, ahogy azok a helyiségek is, amelyeken a túrákat keresztülvezetik majd.