Kilencven éve kezdődött a spanyol polgárháború
Kilencven éve, 1936. július 17-én lázadás tört ki a Spanyol-Marokkóban állomásozó csapatok között a köztársasági kormány ellen, ami másnap a spanyolországi helyőrségekre is átterjedt. Ezzel megkezdődött a modern kor legvéresebb, két és fél évig tartó és félmillió áldozatot követelő polgárháborúja, sokak szerint a második világháború főpróbája volt. A háború csak 1939. március 28-án ért véget, amikor Francisco Franco tábornok csapatai bevonultak Madridba, a köztársaságiak utolsó erősségébe.
Spanyolország az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság alatt kétségbeejtő helyzetbe került. 1931-ben megbukott a katonai diktatúra, az április 12-i helyi választásokon a monarchista erők totális vereséget szenvedtek. XIII. Alfonz király két nappal később emigrált, de nem mondott le, s kikiáltották a köztársaságot.
Az újonnan alakult középbal kormány demokratikus alkotmányt fogadott el, földreformot hajtott végre, elválasztotta az államot és az egyházat. A gazdasági válság csúcspontján, 1933-ban jobboldali kormány került hatalomra, amely visszavonta elődje intézkedéseit. A munkások megmozdulásait erőszakkal fojtották el, ezt a feszültséggel és erőszakkal teli időszakot csak "két sötét esztendőként" emlegették, a politikailag kettészakadt ország az anarchia felé sodródott.
1936-ban az előző évben létrejött baloldali Népfront kis különbséggel megnyerte a választást, ezután a megosztottság még erősebbé vált. A hadsereg vezérkari főnöke, Francisco Franco tábornok megoldásként a rendkívüli állapot bevezetését javasolta, ezért a baloldali kormány tisztogatást kezdett a hadsereg vezetésében. A leváltott és a távoli Kanári-szigetekre vezényelt Franco ezután csatlakozott az elégedetlen katonatisztek szervezkedéséhez.
A polgárháború 1936. július 17-én kezdődött a Spanyol-Marokkóban, a Kanári-szigeteken és a Baleárokon állomásozó katonai erők lázadásával. Másnap, miután a lázadók által elfoglalt ceutai rádió az éterbe sugározta a jelszót: "Egész Spanyolország felett felhőtlen az ég", a lázadás az Ibériai-félsziget helyőrségeire is átterjedt.
A marokkói csapatok partra szálltak Dél-Spanyolországban, rövid idő alatt az ország egyharmada a kormánnyal szembefordult tábornokok és a szélsőjobboldali falangisták kezére került, akiket a katolikus klérus is támogatott. A pronunciamiento, a katonai lázadás főparancsnoka, José Sanjurjo tábornok július 20-án légi szerencsétlenség áldozata lett, a helyére lépett Franco egy "puccson belüli puccsal" valamennyi riválisát félreállította és október 1-jén főparancsnoknak (generalísimo) és államfőnek kiáltottak ki, később felvette a Caudillo (vezér) címet is. A monarchista-nacionalista jobboldalt a köztársasággal szembeni általános elutasítás, az egyház védelme fogta össze.
A baloldal rendkívül megosztott volt: a republikánusok, a szocialisták, a kommunisták és az anarchisták számos kérdésben eltérő álláspontot vallottak, ami kiélezett helyzetekben nemegyszer fegyveres konfliktushoz vezetett közöttük. A polgárháborút a köztársaságiak a "zsarnokság és a demokrácia" közötti, a nacionalisták pedig a kommunista-anarchista "vörös hordák" és a "keresztény civilizáció" közötti harcnak tekintették.
A nagyhatalmak szóban a be nem avatkozást hirdették, de a gyakorlatban mindkét fél kapott külföldi támogatást. A náci Németország és a fasiszta Olaszország hadianyag-szállításokkal és önkéntesnek álcázott katonákkal segítette a lázadókat, a spanyolországi hadműveleteket tapasztalatszerzésre használó német Wehrmacht repülőgépei bombázták porrá a baszkföldi Guernicát (a támadás ihlette Picasso háborúellenes festményét). A Szovjetunió fegyverrel, hitellel és tanácsadókkal segítette a köztársaságiakat, a Komintern által toborzott nemzetközi brigádokban több tízezren (köztük magyarok is) harcoltak.
A nacionalisták 1936 novemberében Madrid határáig jutottak, itt azonban megállították őket. A főváros körüli védőgyűrűt az ostromlók a háború végéig nem tudták áttörni, a "Nem törnek át" (No pasaran) nemzetközi antifasiszta jelszóvá vált.
A megosztott baloldalon 1937-ben összecsapások robbantak ki a kommunisták, anarchisták és trockisták között, a lázadók ezt kihasználva egyre több területet nyertek és 1938 áprilisában kijutottak a Földközi-tengerhez, kettészakítva a köztársasági Spanyolországot. Az Ebro folyónál több hónapig tartó állóháború alakult ki, de aztán a köztársaságiak visszavonulásra kényszerültek, ami eldöntötte a háború kimenetelét. Franco 1939 elején elfoglalta Katalóniát, február 27-én Franciaország és Nagy-Britannia elismerte kormányzatát.
1939 tavaszára a köztársasági erők nagy része megadta magát, Madrid, ahol a helyőrség fellázadt, és átvette a hatalmat a kommunistáktól, március 28-án kapitulált. A fővárosba bevonuló Caudillo április 1-jén befejezettnek nyilvánította a polgárháborút, azonnal barátsági szerződést kötött a hitleri Németországgal, és kilépett a Népszövetségből.
A háború Spanyolország hatévnyi nemzeti jövedelmét emésztette fel, az áldozatok számát legalább félmillióra teszik. A harcok folyamán a két fél mintegy 50 ezer embert végzett ki ügyük feltételezett ellenségei közül, a polgárháború utáni megtorlások legalább 100 ezer életet követeltek. A sebek nagyon lassan hegedtek be, a gazdaság három évtized alatt heverte ki a veszteségeket, a társadalom teljesen még ma sem, a múlttal való szembenézés, Franco és a polgárháború megítélése a mai napig megosztja a spanyolokat. A diktátort a Madrid közelében található Elesettek völgyében temették el, a polgárháború áldozatainak emelt - politikai foglyok rabszolgamunkájával készült - bazilikában és emlékműben sokak nem a megbékélés, hanem a diktatúra jelképét látják. Franco hamvait 2019-ben hosszas huzavona után eltávolították és Mingorrubióban, feleségének sírja mellett temették újra.
