2022. július 7., 17:10

Kiket fertőzhet meg a majomhimlő?

Ahogy arról hírt adtunk, Szlovákiában is megjelent a majomhimlő.

Még jöhet
Illusztráció
Fotó: Archívum

A szóvivő elmondta, fontos, hogy a kontaktszemélyek pontos tájékoztatást kapjanak arra vonatkozóan, hogy az utolsó találkozást követő 21 napon keresztül naponta ellenőrizzék egészségi állapotukat, mérjék testhőmérsékletüket vagy figyeljék a betegség klinikai tüneteit. „Ha észlelik magukon a tüneteket, karanténban kell maradniuk, kivéve, ha orvosi vizsgálatra vagy tesztelésre kell menniük" – mondta a szóvivő, és hozzátette, a további teendőket az orvos határozza meg.

Račková hangsúlyozta, hogy minden beteget és gyanús esetet orvosnak kell kivizsgálnia. Ő állapítja meg a betegség lefolyásának súlyosságát. „Akiknél nagyobb a kockázata a betegség súlyos lefolyásának, azoknak kórházi kezelésre, illetve vírusellenes gyógyszerekre lehet szükségük" - mondta.

A beteget arra utasítják, hogy maradjon karanténban, amíg az utolsó kiütés is el ne múlik. „A karantént csak akkor hagyhatja el a fertőzött, ha orvoshoz kell mennie, de olyankor köteles reszpirátort viselni és eltakarni a kiütéseket" - tette hozzá a szóvivő.

A betegség ideje alatt kerülni kell a más személyekkel való fizikai érintkezést, a háziállatokkal való érintkezést, és a beteg csak a saját dolgait használhatja. Račková hozzátette, a betegeknek figyelemmel kell kísérniük az állapotuk alakulását.

Csütörtökön Szlovákiában megerősítették egy felnőtt személynél a majomhimlő-fertőzést. Valószínűleg külföldön fertőződött meg. Kórházban, elkülönítve kezelik. Az illetékes regionális közegészségügyi hivatal minden közeli kontaktusát értesítette.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.