Kijevben az idő is másként jár
A parlament az ukrajnai időszámítás módosításáról szóló, 2011. szeptember 20-án elfogadott rendeletével az évszázadokon át közép-európai időszámítás szerint élő Kárpátalját a harmadik időzónába sorolta be, ami mind földrajzilag, mind gazdasági vonatkozásban igazolhatatlan lépés.
Az ungvári képviselők döntésüket azzal indokolták, hogy amennyiben a jogszabály hatályban marad, Kárpátalján télen körülbelül 10.00 órakor fog kezdődni a világos napszak. Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke közölte: a rendkívüli ülést azért hívták össze, mert számos kárpátaljai társadalmi szervezet, tudományos és oktatási intézmény fordult a testülethez panasszal az új időszámítási rend kapcsán.
A megyei tanügy vezetője, Mihajlo Motilcsak kifejtette: a parlament rendelete kárpátaljai lakosok tízezreit, de mindenekelőtt az iskolásokat hozza kényelmetlen helyzetbe, mivel jelenleg a régióban mintegy 12,6 ezer tanulót buszokkal szállítanak iskolába. Hangsúlyozta: mivel az iskolásoknak legalább másfél órával az órák kezdete előtt kell kelniük, s teljes sötétségben indulnak az iskolabuszokhoz, az első két tanórán képtelenek figyelmüket a tananyagra összpontosítani. Szerinte hasonlóan rossz helyzetbe kerülnek azok a tanulók is, akik jelenleg 80 iskolában második műszakban tanulnak, mivel ők sötétben lesznek kénytelenek hazamenni tanítás után.
A kárpátaljai származású Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek minisztere a napokban levélben fordult az ukrán parlamenthez, hogy a törvényhozás vonja vissza a téli időszámítás eltörléséről hozott rendeletét. Ugyancsak a kárpátaljaihoz hasonló kérelemmel fordult Kijevhez Ivano-Frankivszk megye önkormányzata, míg a Lemberg (Lviv) megyei tanács egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy helyi időszámítást vezet be jövő heti ülésén, ha a központban addig nem érvénytelenítik az időszámítást módosító jogszabályt.