2022. augusztus 20., 14:22

Kiderült, mikor rendezik Szentendrén a nyitott templomok hétvégéjét

Szeptember második hétvégéjén rendezik a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje elnevezésű összművészeti fesztivált templomtúrákkal, koncertekkel, szabadtéri tárlattal és előadásokkal.

templomok
Fotó: Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje Facebook

A Ferenczy Múzeumi Centrum összművészeti fesztiválján fellép mások mellett a Vujicsics Együttes, a Szent Efrém Férfikar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Mendelssohn Kamarazenekar - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az egyházművészeti, vallástörténeti és építészeti előadások mellett Juhász Anna és Borbély Alexandra irodalmi szalonba várják a közönséget,

lesznek KÉK-séták a templomok között, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya-program a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, templomkvíz, kórus- és klezmermuzsika.

Vukovits Koszta művészettörténész a Belgrád székesegyház történetéről, Golub Xénia művészettörténész a Pozsarevacska templomról tart előadást.

A Vajda Emlékmúzeum újranyitásával párhuzamosan megnyílik a Vajda Lajos és Szentendre című szabadtéri tárlat az Alkotmány utcában. A szerb püspöki székesegyház kerítésfalán látható tablókiállítás Vajda művein és helytörténeti vonatkozásaikon keresztül mesél a város múltjáról és jelenéről.

A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási közösségek - katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista - és a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak.

A zenei programokat, irodalmi és művészeti előadásokat a Ferenczy Múzeumi Centrum, az irodalmi eseményeket a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a városismereti sétákat a szentendrei TDM Iroda, a múzeumpedagógiai programokat a GYÍK Műhely és a MANK Galéria munkatársai szervezték.

A Szentendrei Kulturális Központ és a Teátrum a programok technikai hátterét biztosítja. Idén a Skanzen gyalogos és kerékpáros templomtúrákkal kapcsolódik be az eseménysorba.
A programhelyszíneken gyűjtést szerveznek a szentendrei Karitász számára. Az adományokat gyerekek nyári táboroztatására fordítják.

A szombati nap a kulturális programok mellett még egy különleges eseményt tartogat, Mohos Gábor, Esztergom-Budapest segédpüspöke a 18.31-kor kezdődő szentmisén szenteli fel a Péter-Pál templom új harangját. A mintegy 8 mázsás harangot Lohner László sekrestyés adományozta Szentendrének.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.