2021. december 23., 07:58

Ki volt Robinson Crusoe modellje?

Sokunk ifjúkorának egyik felejthetetlen olvasmányélménye kétségtelenül Daniel Defoe (1660–1731) angol író Robinson Crusoe című regénye volt.

A világsiker útján
Fotó: Wikipédia
A Robinson Crusoe első kiadása (1719)

A cselekménye közismert, hiszen nemcsak könyv formájában, hanem filmek tucatjainak révén is eljutott az emberekhez, sőt bizonyos értelemben egyfajta társadalompolitikai üzenetként terjedt az évszázadok során. Hőse, a kalandvágyó férfi hajótöröttként egy lakatlan szigetre kerül, ahol közel három évtizedet tölt el távol az európai civilizációtól, de bizonyos elméleti és műszaki ismeretek birtokában végül sikerül olyan körülményeket teremtenie önmaga és a később hozzá csatlakozó társa, Péntek számára, ami lehetővé teszi nemcsak a túlélést, hanem a civilizációba való visszatérés esélyét is.

De kiről is mintázhatta az első angol regényíróként számon tartott Defoe – először 1719-ben Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai: Aki huszonnyolc éven át teljesen egyedül élt egy lakatlan szigeten, Amerika partjához s a nagy Oroonoque folyó torkolatának közelében; miután partra vetődött egy hajótörés után, amelynek során rajta kívül mindenki odaveszett. Annak elbeszélésével, hogy végül milyen különös módon szabadították meg őt a kalózok. Szerzette önmaga címmel megjelent – könyvének főhősét? (Persze ezt a címet az utóbbi másfél évszázad során napvilágot látott magyar fordítások nem tüntetik fel, többnyire Robinson Crusoe kalandjai vagy Robinson Crusoe utazásai és kalandjai címmel adták ki.)

Ma már általánosan elfogadott az a vélemény, hogy az író nagy valószínűséggel egy Alexander Selkirk nevű skót tengerésztisztről mintázta Robinson alakját, aki négy évet töltött egy lakatlan szigeten, majd egy angol hajó, amelyen egykori felettese is szolgált fedélzetére vette és így hazakerült.

Leghíresebb szülött
Fotó:  Wikipédia
Alexander Selkirk szobra szülővárosában
Alexander Selkirk élete – dióhéjban

Selkirk feltehetően 1676-ban Skóciában született egy Lower Largo nevű kikötővároskában. Édesapja cipész volt, rakoncátlan fiacskájával nem sokat tudott törődni. Alexandert nyugtalan természete a tengerészek kalandos életére csábította és az izgalmakból bőven volt része, hiszen William Dampier (1651–1715) kapitány hajója, ahol 1703-ban szolgálatra jelentkezett, kimondottan olyan „felfedező utakra” vállalkozott, amelyek célja új, birtokba vehető területek felkutatása és nem mellesleg a kincsekkel megpakolt spanyol hajók kifosztása volt. Dampierről elmondható, hogy elsőként fedezte fel Ausztrália bizonyos térségeit és háromszor is körbe hajózta a Földet. A tengerpartok menti európai országok – elsősorban Anglia, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Franciaország – a világ számos távoli pontján megvetették a lábukat és gyarmatokat hoztak létre. De közben egymással is állandó harcban álltak, hiszen hatalmi és főleg gazdasági érdekeik eleve erre kényszerítették őket.

Alexander Selkirk tengerésztisztként is „problémás” beosztottnak bizonyult, többször is összetűzésbe került társaival és Dampier kapitánnyal is. (A feljegyzések szerint Dampier sem ment a szomszédba egy kis arroganciáért és önkényeskedésért.) Valószínűnek tűnik, hogy 1704-ben egy ilyen konfliktus után felettese megelégelte a viselkedését és az első adandó alkalommal kirakta egy szigetre. Ez a mai Chile partjaitól mintegy 670 km-re nyugatra található Juan Fernández-szigetek egyik alig 48 km2 területű tagja, amelyet eredetileg a felfedezője, Juan Fernandez (1536 k. – 1604 k.) spanyol tengerészkapitány 1574-ben Isla Más a Tierra néven rajzolta be a térképére, de 1966-ban a chilei kormány Robinson Crusoe-szigetre változtatta a nevét. A szigetcsoport egy másik tagja, amely az előbbi szigettől vagy 160 km-rel nyugatabbra található és kb. 50 km2 területű az Isla Más Afuera nevet kapta, de 1966 óta a neve Alejandro Selkirk-sziget, tehát ez a névadás is kapcsolatban áll a világhírű regénnyel.

Más változata is van ennek a történetnek. E szerint Alexander Selkirket tengeribetegség gyötörte és a bezártságtól is félt, ezért arra kérte Dampier kapitányt, hogy egy közeli szigeten tegye partra, némi felszereléssel. Miután a szigetre ért, rádöbbent, hogy lakatlan és könyörögni kezdett a kapitánynak, hogy visszatérhessen a hajóra, de Dampier már nem változtatta meg a döntését és faképnél hagyta a szerencsétlen férfit.

Selkirk igyekezett berendezkedni új lakhelyén. Kezdetben a nagy számban található teknősökre vadászott, de idővel megundorodott a húsuktól, ráadásul hasmenést is okozott neki ez az egyoldalú táplálék. Ezután a szigeten élő kecskéket vette célba, de idővel elfogyott a lőszere, ezért igyekezett őket egy karámba befogni és nemcsak a húsukat fogyasztotta, hanem a tejüket és a bőrüket is hasznosította. Korábban, kecskevadászat közben lezuhant egy szikláról és csak kevésen múlott, hogy ott nem hagyta a fogát.

Lakóháznak a 9–10 magasra is megnövő, kellemes illatú örökzöld szegfűborsfából két kunyhót is épített az évek során. Az első építményét azonban a szigeten kikötő spanyolok szétrombolták. Selkirk elbújt előlük, miután a spanyolok az angolokkal kegyetlenül bántak, ha az útjukba kerültek. A használat során a ruhái elkoptak, ezért a kecskék bőréből saját kezűleg varrt újat magának. Ennek a technikáját még apja mellett leste el. Cipőit is elnyűtte idővel, de újat nem varrt, mivel a terepen annyira megkérgesedett a lába, hogy könnyen elviselte még a talpa alá került köveket is. Utóbb arról is mesélt, hogy amikor a szigetre kirakták néhány könyvet és egy bibliát is kapott. Ebből naponta hangosan hosszabb passzusokat olvasott fel magának, így őrizte magában a beszéd képességét.

Selkirk a lakatlan szigeten jóval kevesebb időt töltött, mint a regényhős Robinson Crusoe. Partra tételét követően valamivel több mint négy évvel később, 1709 februárjában a Duke nevű angol vitorlás kötött ki a szigeten, hogy ivóvizet vegyen fel. Véletlenül a hajón szolgált William Dampier is, ezúttal nem kapitányi, hanem vitorlamesteri minőségben és ő volt az, aki felismerte a parton fel-alá szaladgáló Selkirket, aki így akarta felhívni magára figyelmet a szigethez közeledő csónakban ülők előtt. Ezúttal már nem hagyták magára, hanem a hajóra szállították és végül visszatérhetett Angliába.

Hazájában a története nagy feltűnést keltett, kalandjairól Richard Steele (1672–1729) ír származású újságíró közölt egy cikket 1713-ban a The Englishman című újságjában, ezt nyilván Defoe is olvasta.

Alexander Selkirket a lakatlan szigeten eltöltött négy esztendő sem változtatta meg, továbbra is kereste az izgalmakat és 1717 koratavaszán ismét hajóra szállt: jelentkezett a Brit Királyi Haditengerészethez és a Weymouth vitorlás hadnagyaként szolgált még néhány évig.

A hajónapló bejegyzése szerint 300 évvel ezelőtt, 1721. december 23-án hunyt el Afrika partja közelében. Feltehetően sárgaláz okozta a halálát.

Újabban felvetették azt is, hogy nemcsak Alexander Selkirk lehetett Robinson Crusoe „előképe”. Egy bizonyos Henry Pitman nevű sebész, akit 1685-ben a II. Jakab király elleni lázadásban való részvétele miatt a Karibi-térségbe száműztek és nyomorúságos körülmények között fogva tartottak, egy napon egy törékeny lélekvesztőn megszökött és Dél-Amerika ma Venezuelához tartozó északi partja közelében, a Salt Tortuga nevű lakatlan szigetnél hajótörést szenvedett. Itt élt néhány évig, majd végül hazatért Angliába és Henry Pitman csodálatos kalandjai címmel könyvet írt a vele megesett dolgokról. Ebben a műben szerepel egy indián is, aki feltehetően a Defoe-regényben szereplő Péntek modellje lehetett. Hogy Pitman története is inspiráló volt a Robinson Crusoe írásakor, azt az valószínűsíti, hogy Henry Pitman abban a házban lakott, ahol Defoe regényének kiadója, John Taylor is, tehát ismernie kellett a sebészdoktort. Ráadásul a regény címében szó esik – igaz kissé elferdített formában – az Orinoco folyamról is, amely éppenséggel Venezuelában ömlik az Atlanti-óceánba, tehát ez a körülmény is valamiképp árulkodó lehet.
Sokféleképp ábrázolták Robinsont
Fotó:  Wikipédia
Robinson Crusoe domborműve
Robinzonádok

Daniel Defoe Robinson Crusoe történetével egy sereg hasonló témájú alkotás előtt nyitotta meg az utat. Ezeket robinzonádoknak is hívják. Már Defoe maga is két könyvben folytatta a témát. Az egyik Robinson Crusoe további kalandjai címmel jelent meg, de korántsem aratott akkora sikert, mint az első. A harmadiknak pedig csak a címe utal a hősre (Robinson Crusoe élete és meglepő kalandjai alatti gondolatai, álmával az angyali világról), valójában erkölcsi tanulmányok gyűjteménye és semmiféle kalandos dolgokról nincs benne szó.

Az egyik legtöbbnyelvre lefordított regény
Fotó:  Archívum
A Robinson Crusoe német, francia és cseh változatban

Noha Defoe tulajdonképpen egy izgalmas történetnek szánta a Robinson Crusoe-t, a regény mondanivalóját az utókor igyekezett valamiképpen „aktualizálni”. James Joyce (1882–1941) ír származású regényíró  például a főhőst a brit gyarmatosító prototípusának nevezte, akiben olyan tulajdonságok és képességek vannak, amelyek a későbbi brit gyarmatokon megjelenő angolokat is jellemezték.

A lakatlan szigetek benépesültek

Az Alexander Selkirk idejében még lakatlannak számító, fentebb említett csendes-óceáni szigetek idővel benépesültek. Igaz, az Isla Más Afuera, amely ma Alejandro Selkirk-sziget néven ismert a múl század elején olyanoknak adott „szállást”, akik nem önszántukból érkeztek ide, hanem büntetésből.

Azóta már laknak ott.
Fotó:  Wikipédia/ma7
A két "regényes" sziget a térképen

A másik sziget, ahol Alexander Selkirk négy évet töltött végül Robinson Crusoe nevét kapta. Az eredeti neve – Isla Más a Tierra – arra utal, hogy a másik szigettel ellentétben ez „a szárazföldhöz közelebb fekvő sziget”. A szigeten az első lakók már korábban is letelepedtek, de számuk azt követően nőtt meg, hogy a svájci Alfred von Rodt (1843–1905) – aki fiatal korában az osztrák-magyar hadsereg tisztje is volt –, miután sebesülése miatt leszerelt, Dél-Amerikában, Chilében kezdett vállalkozásba és a mai Robinson Crusoe-szigeten haszonbérleti szerződést kötve nyersanyagokat akart kitermelni. Végül húsfeldolgozó üzemet és konzervgyárat létesített, majd a halászatot is fellendítette.

Az első világháború idején a Dresden német hadihajó itt talált menedékre, miután üzemanyaga elfogyott és a legénysége internálni szerette volna magát. Ez később megtörtént, de előtte még egy incidensre is sor került, amikor egy brit hadihajó a semlegesnek számító vizeken rátámadt a német könnyűcirkálóra. A németek nem akartak harcolni, végül mégis néhány lövéssel viszonozták az angolok támadását, majd miután több tengerészük is meghalt a lövöldözésben, maguk süllyesztették el a Dresdent. Ma a helyi iskola a hadihajó nevét viseli (Escola Dresden).

Ma már benépesült
Fotó:  Wikipédia/ma7
Robinson Crusoe szigete

A szigeten napjainkban mintegy 950 ember lakik, elsősorban San Bautista településen. Fő megélhetési forrásuk a langusztafogás és mindenekelőtt a turizmus, hiszen sokan azért látogatnak el ide, mert itt élt négy évig a világhírű regény modellje. Sajnos a sziget jövőjét a globális felmelegedés várhatóan megpecsételi. Egy néhány éve megjelent tudományos dolgozat szerint 2090-ben a sziget teljesen kiszárad.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!