2018. augusztus 25., 07:30

Ki volt Alzheimer és Down?

Ki ne ismerné az Alzheimer, a Down, a Crohn vagy éppen a Tourette neveket? Léteznek olyan betegségek és rendellenességek, melyek nevei ugyan széles körben ismertek, a mögöttük álló felfedezőről viszont csak ritkán esik szó.

orvosok
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Facebook

Mindenki csak a betegséget ismeri, amit róluk neveztek el, pedig ezeknek az embereknek sokat köszönhet az orvoslás. A következő orvosok, kutatók rendkívüli ismereteket alapoztak meg munkásságukkal, az utókor pedig tiszteletükre az általuk felfedezett kórképet róluk nevezte el.

Betegségek felfedezői

Bár egyes betegségekre gyógyír még nem született, a jelenkori kutatás talán sehol nem tartana az egykori tudásanyag nélkül. Alois Alzheimer, Burrill Bernard Crohn és a többiek sokszor korukat megelőzve tették le az alapokat a jövő vizsgálataihoz. Érdemes egy pillantást vetni történetükre.

Charles Usher angol szemészorvos 1914-ben, 49 éves korában írt le Albrecht von Graefe és Richard Liebreich munkája nyomán egy látás- és halláscsökkenést okozó betegséget, amiről bebizonyította azt is, hogy örökölhető. A siketvak esetek felének hátterében ez áll. 

Charles Usher
Charles Usher
Fotó:  Facebook

Alois Alzheimer német ideggyógyász 42 éves korában, 1906-ban Auguste Deter nevű páciensét diagnosztizálta a felejtés betegségével. A szakma akkoriban nem vette komolyan, hogy álláspontja szerint nem az idősödés velejárója, hanem az agykéreg változásai okozzák a betegséget. 

Alosi Alzheimer
Alosi Alzheimer
Fotó:  Facebook

John Langdon Down angol orvos 1866-ban, 34 éves korában írta le először a kromoszómaeltérésen alapuló tünetegyüttest, de a külső megjelenés miatt ekkor még helytelenül a mongoloid rassz etnikai jellemzőire vezette vissza. Később otthont is létrehozott a betegek számára. 

John Langdon Down
John Langdon Down
Fotó:  Facebook

Burrill Bernard Crohn gasztroenterológus 48 éves volt, amikor 1932-ben leírta kollégáival együtt a vékonybélgyulladás kórképét, ami a Crohn-betegség leggyakoribb formája. Hosszú szakmai útjával egyébként más emésztőrendszeri betegségek megismeréséhez is hozzájárult. 

Burill Bernard Crohn
Burill Bernard Crohn
Fotó:  Facebook

Kaposi Mór magyar bőrgyógyász 34 évesen, 1872-ben a bécsi egyetemen leírta az akkor ismeretlen eredetű, multiplex pigmentált szarkómának, később Kaposi-szarkómának nevezett kórképet, ami egy herpeszvírus-fertőzés által okozott érdaganat. Nem sokkal később ő vehette át a bécsi bőrgyógyászati klinika vezetését. 

Kaposi Mór
Kaposi Mór
Fotó:  Facebook

Georges Gilles de la Tourette, francia neurológus írta le először a Tourette-szindrómát 1885-ben, 28 éves korában, miután kilenc páciensen diagnosztizálta az idegrendszeri betegség tüneteit, köztük az akaratlan mozgást vagy hangadást. 

Georges Gilles de la Tourette
Georges Gilles de la Tourette
Fotó:  Facebook

Harvey Williams Cushing amerikai idegsebész 1912-ben, 43 évesen jegyezte le először az agyalapi mirigy túlműködésével is járó endokrin betegséget, amit ő polyglanduláris szindrómának nevezett - később róla a Cushing-szindróma nevet kapta. 

Harvey Williams Cushing
Harvey Williams Cushing
Fotó:  Facebook

Hasimoto Hakaru japán patológus és sebész írta le először a pajzsmirigy autoimmun eredetű gyulladását 1912-ben, 31 éves korában egy berlini szaklapban. Ezt követően hassebészként dolgozott, időnként publikált. A felfedezett betegség a Hashimoto-thyreoiditis nevet kapta. 

Hasimoto Hakaru
Hasimoto Hakaru
Fotó:  Facebook

Thomas Addison angol orvos és kutató sok egyéb mellett felfedezte a mellékvese csökkent működése okozta endokrin rendellenességet, mégpedig 1855-ben, 62 évesen. A hypocortisolismusnak is nevezett hormonzavar később az Addison-kór nevet kapta. 

Thomas Addison
Thomas Addison
Fotó:  Facebook

James Parkinson angol orvos 1817-ben, 62 évesen írta meg tanulmányát az általa reszkető bénulásnak nevezett kórról. A pacifista politikai nézeteiről is ismert orvosról később nevezték el a degeneratív idegrendszeri betegséget Parkinson-kórnak, bár még portré sem ismert róla.

orvosok
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.