2020. november 8., 20:00

Kevin Costner tarolt a tengerentúlon

Kevin Costner főszereplésével forgatott krimi, a Let Him Go végzett a bevételi sikerlista első helyén az észak-amerikai mozikban 1,47 millió dolláros becsült eredménnyel.

Fotó: imdb.com

A Deadline.com filmes portál szerint a csütörtök óta játszott film jegyárbevétele három nap után 4,3 millióra rúghat. A portál összehasonlította a világjárvány-sújtotta mozis piacon elért szerény heti rekordot egy másik, 1999-es, szintén Kostner fémjelezte film, az Üzenet a palackban nyitó hétvégi eredményével, ami 18,8 millió dollár volt egy négynapos ünnepen.

A film a Focus Features produkciója, ugyanúgy, mint a nagyjából egy évvel ezelőtt bemutatott Downton Abbey, amelyik - ugyan mintegy ötszázzal több észak-amerikai moziban - 31 millió dolláros jegyárbevétellel nyitott.

Azon a piacon, ahol New York és Los Angeles filmszínházai és a második legnagyobb lánc, a Regal termeinek nagy része zárva van, a jegyárbevételi toplista második helyén a múlt heti győztest, a Come Play-t találjuk, a harmadik a Nagypapa hadművelet, a negyedik pedig a Becsületes tolvaj az iparági becslések alapján.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.