Keveredő politikai stílusok, értékes élet és kreatív nyelvtanulás – megjelent a MAGYAR7 21. száma
Lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly a politikai stílusokat vizsgálja vezércikkében. Azt írja, hogy a felvidéki magyar politikai képviselet a komáromi nagygyűlés óta több esélyt is eljátszott.

Unalomig ismert a megyerendszer elfogadása utáni „majdnem” kilépés a kormányból, a Kuciak-gyilkosságot követő sumákolás és „majdnem” távozás. A súlyos események dacára hősiesen kitartott a csapat, de most Gyimesi György politikai stílusa miatt mégis a távozás mellett döntöttek. A vezércikk címe: Behódoltak „stílusa”.
Múlt hétfőn iktatták be Ódor Lajos kormányát, Szlovákia első hivatalnoki kabinetjét. Az új kormányfő hivatali idejének első napjaiban megjelölte kormányának legfontosabb prioritásait. Szembetűnő, hogy a felvidéki magyar közösség felé az általánosságokon túl megfogható ígéret nem hangzott el, írja közéleti rovatunkban Kolek Zsolt. A szerző következő, Szétszakadó Most–Híd: egységesebb Szövetség című cikkében azt írja, hogy a Szövetség esélyt kapott arra, hogy a kampányidőszakban határozottabb üzenetekkel szólítsa meg a választóit.
– nyilatkozta egy láthatóan megtört Zelenszkij, miután hétvégén felröppent a hír (csuda tudja, hányadszor), hogy a Wagner bevette Bahmutot. Hivatalosan 224 napig tartott, hogy a világ második legerősebb(nek mondott) hadserege elfoglaljon egy 70 ezres várost. Hogy ez sok vagy kevés, tulajdonképpen mindegy is, írja külpolitikai jegyzetében Pomichal Krisztián, aki szerint vélhetően a háború alakulásában nem lesz változás.
Az élet értékes, jól kell eltölteni az időt, vallja a Csík zenekar alapítója, a Kossuthdíjas Csík János, aki Mezzo formációjával adott koncertet a mátyusföldi Felsőszelin. Ekkor beszélgetett vele Szomolai Andrea zenéről, Kodályról, hagyományokról, életről, kiszolgáltatottságról, értékekről és a nagy újrakezdésről.
Tavaly nyáron egyes töltőállomásokon már két eurót is elkértek egy liter benzinért vagy gázolajért, idén májusban meg már akár ötven centtel is olcsóbb egy liter üzemanyag ára. Mivel magyarázható a csökkenés az inflációs időszakban, és mire számíthatunk a közeljövőben? A kérdésre Rajkovics Péter válaszol a Mi várható a benzinkutakon? című elemzésében.
Miközben keleten dörögnek a fegyverek, csak eszébe jut az embernek: könnyű távdemokratának lenni, ha több ezer kilométerről sulykoljuk a saját „értékrendünket”, tekintet nélkül arra, hogy az ott élő embereknek mi a jó. Pláne, ha az nem jár a mi áldozatunkkal. Szemforgató dolog az óceán túloldaláról úgy „segíteni”, hogy közben az elérhető hasznot és a saját érdekünket tartjuk szem előtt. Ráadásul aki nem csatlakozik hozzánk, azt támadjuk és mocskoljuk. S bizony, könnyű az EU szervilis (ne adj’ isten, lefizetett) vezetőinek végrehajtani a tengerentúlról érkező utasítást, ha az nem jár a választói elszámoltatás kockázatával… Kövesdi Károly: A világ Joe bácsi szerint (III.)
A kreatív nyelvtanulásnak elnevezett módszer lényege, hogy a diák rakja össze a mondatokat, nem olvasnak és írnak, hanem a kiválasztott célnyelvre fordítanak folyamatosan. Somogyi Szilárd készített beszélgetést Gaál Ottóval, aki 27 nyelven beszél, elhihetjük tehát neki, hogy a nyelvtanulásról tud egy-két dolgot. Nyelvkönyvében 6-7 ezer példa van, az oldalak bal oldalán magyarul, a jobb oldalán pedig a célnyelven. A tanulás maga, hogy otthon egyedül kell hangosan a másik nyelvre fordítani, s mire a könyv végére ér, már mintegy 200 óra beszéd áll mögötte a megtanulni kívánt nyelvből.
Bő egy éve, amióta szárnyalni kezdett az infláció, bizony a lakodalmak ára is emelkedett, főleg az ételé, az italé és a dekorációé. Fényképész, videós, vőfély, virágözön. Ezek mind hozzátartoznak napjainkban egy valamirevaló lakodalomhoz. Vannak párok azonban, akik ezen próbálnak spórolni. Például úgy, hogy a videókat maguk készítik, mobiltelefonokkal. Az általunk megkérdezett vőfély arról mesélt, hogy a Covid óta a dekorációknál vett észre nagyobb megfontoltságot. B. Vida Júlia: Kettecskén, az élet édes álom…
Hallássérült művész, aki sikeres a nemzetközi mezőnyben. Idén beválogatták a bécsi Edelstoff kortárs design vásárra, ahol május 6-a és 7-e között állíthatta ki legfrissebb alkotásait. Király Zsuzsa grafikusművésszel beszélgetett Balla Rita.
Múltunk cikke a Két nemzet hőse: Kmety tábornok. Kétszáztíz évvel ezelőtt született az 1848–1849-es szabadságharc egyik kiváló tábornoka, Kmety György. Önálló hadosztályparancsnokként az 1849. évi nyári hadjáratban brillírozott, Csornánál győzött a császáriak ellen, s a főhadszíntér utolsó összecsapását is ő vívta ellenük. A haláláig agglegény Kmetyben a törökök Iszmail pasát, a karszi erőd védőjét tisztelik, így két nemzet is hősei között tudja Felső-Magyarország fiát, írja Babucs Zoltán hadtörténész.
Hosszú előkészítő munka előzte meg az első olyan felvidéki magyar szakmai szervezet megalapítását, amely elsősorban a professzionális muzsikusoknak kíván segíteni. A polgári társulás nemcsak a különféle zenei stílusok képviselőit tömöríti, hanem rendezvényszervezőknek, illetve a rendezvénytechnikai szektor szereplőinek is helyet biztosít. A Harmónia Musica alakuló ülésén Lacza Gergely járt.
A 2014 óta működő Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás tagjai a komáromi Kultúrpalotában először 2015 áprilisában adták át a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjat. Azóta az Erénnyel és példával jelmondat jegyében tavaszonként ekképp ismerik el azokat, akik közösségünkért végzett munkájukkal követendő példává váltak. A kuratóriumuk döntése alapján az idén Ladányi Lajos és Orosz Örs részesült e megtiszteltetésben, tudjuk meg Nagy-Miskó Ildikó beszámolójából.
Felszentelték a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kápolnáját, valamint megáldották Gróf Esterházy János emléktábláját. Erdő Péter bíboros úgy fogalmazott, Boldog Salkaházi Sára és Isten szolgája, gróf Esterházy János legyenek példaképeink és közbenjáróink, olvasható Fábián Gergely tudósításában.
A kultúra nem ismer határokat. Jól mutatja ezt a magyarországi Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete, amelynek felvidéki tagjai is vannak. Az egyesület idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jeles alkalomból a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria munkatársaival összefogva Görbeország Kincsei címmel május 5-én nyitották meg a húsz év eredményét bemutató ünnepi kiállítást. Erről számol be Agócs Szvorák Emese Határtalan Palócföld című írásában.
Már látogatható a lévai történelmi sétány, amely még az Osztrák–Magyar Monarchia idejében jött létre a 19. század végén, és idén májusban befejeződött a revitalizálása.
A tulipános magyar bicskák mestere, Szabados Péter Felsőszeliben lakik. Róla írt Szomolai Andrea. Az érdeklődését azért is sikerült felkelteni, mert legendák keringenek a szeli bicskásokról, mai napig él a fáma: minden rendes szeli gyereknek (a mátyusföldi népnyelvben ez fiút jelent) van legalább egy bicska a zsebében.
A párkányi Komp kávézó a város ikonikus találkozóhelye. A Duna-sétány melletti kávézó mögött jó fekvésű fesztiválhelyszín is van, ahol nyaranta koktélbár is működik csodás panorámával az esztergomi bazilikára. A vendéglátóhely története se mindennapi, írja Bokor Klára, aki a tulajdonossal, Meleg Annával beszélgetett.
A napokban kezdődtek Nagygérest a magyarországi Nagyrozvággyal összekötő közút építési munkálatai. A nyár folyamán a Szlovákia és Magyarország közös határszakaszán eddig meglévő 37 átkelő egy újabbal bővül, írja Molnár Gabriella.
A Ma7 portálon az elsők közt számoltunk be arról, hogy a madari származású Papp Lajos lett a komáromi Wolf Fight Club első profi MMA-sa. Farkas Péter edző védence amatőrként is szép pályát futott be, a profik között pedig egyelőre hibátlan a mérlege. Kocur László: Elvitte a szakdolgozatot a felkészülés
Az ismertebb egyetemeket évről évre rangsorolják, ráadásul többféle módszertan alapján készült listával is találkozhatunk. A rangsorok élén általában valamelyik nagy amerikai intézmény szerepel, közép-európait jóval hátrább találunk. Valóban érezhetően rosszabbak a körülmények a régiónk intézményeiben, mint a tengerentúlon? Kávézó rovatunkban erről olvashatnak Domonkos Andor tollából.
Barangoljanak a gyönyörűen felújított nádasladányi kastélyban, amely a hitvesi szerelem szép példája, hiszen építtetői merték vállalni: közös hálószobát akarnak…
Kapormártás grillezett sertésszűzzel, túrós rétes kosárkák az Íz-lelőben Vass Laura konyhájából, majd a Kia Sorento 1.6 T-GDi PHEV Platinumról, az aktuális csúcsmodellről írja meg tapasztalatait Vas Gyula.
Rajkovics György: Ezüstérmes a DAC a Fortuna Ligában. Végezhetett volna előrébb a DAC a szlovák élvonalban? A második helynél csak egy jobb létezik… Az elsőséghez, vagyis a bajnoki címhez viszont le kellett volna győzni a pozsonyi Slovant, amire ebben a szezonban nem volt képes a dunaszerdahelyi alakulat. A dobogó harmadik fokára a Spartak Trnava állhatott fel.
Az elmúlt héten az egész sportvilág felkapta a fejét egy fiatal magyar teniszező bravúrjára. Marozsán Fábián, a leendő világelső Carlos Alcarazt két szettben felülmúlva, bejutott a legjobb 16 közé a római salakpályás tenisztornán. Róla írt lefrissebb számunkban Rajkovics Péter.
A MAGYAR7 21. számának hátlapján a rimaszombati Petőfi-ház emléktábláit találják, de van benne keresztrejtvény és részletes műsor is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.