Kétezer éves aranyrepülő, a Quimbaya leletek titka
Vajon lehetséges-e, hogy már időszámításunk előtt sugárhajtású repülőgépek szelték az eget az Andok felett? Elképzelhető, hogy több mint ezer évvel azelőtt, hogy Leonardo da Vinci megrajzolta volna első repülőmodelljét, a maják már egy olyan repülőgépet láttak, amelynek műszaki sajátosságait csak néhány évtizede fedezte fel a modern kor embere? Rejtélyekről szóló sorozatunk mostani részében ezekre a kérdésekre keressük a választ, nyomába eredve a Quimbaya civilizáció titokzatos aranytárgyainak.
Ha egyszer Bogotában, Kolumbia fővárosában járnak, a számos helyi látnivaló mellett semmiképpen se hagyják ki az Aranymúzeum állandó tárlatát. Már csak azért is érdemes megtekinteni, mert a Kolumbusz előtti őslakos civilizációk aranyból készült művészeti remekei között ott láthatják a Quimbaya kultúra rejtélyes repülőgép ábrázolásait is, amelyek kísértetiesen hasonlítanak azokra a modern, deltaszárnyú sugárhajtású repülőkre, amilyeneket csak mostanában kezdtek használni a világ vezető országainak légierői.
Az 5-8 centiméteres aranyrepülőgép, több más hasonló társával együtt, Kolumbia középső részéből származik. Az ország második legnagyobb városától, a Medellíntől délkeletre folyó Rio Magdalena közelében találták a 20. század elején egy temetkezési helyen, amelyet sírrabló kalandorok fedeztek fel. A helyszínt és az ott talált leleteket később a történészek a Quimbaya civilizációhoz tartozóként azonosították, amely a tudomány jelenlegi ismeretei szerint időszámításunk előtt a 6. századtól körülbelül a 10. századig létezett.
Szárnyas legenda
A leletek – bár különösen szépnek és értékesnek számítottak már felfedezésük idején is – többnyire inkább a szakmai közönség érdeklődését váltották ki. Így az ékszereket, amelyeket eredetileg nyaklánchoz csatolt nyakékként viselhettek, formájuk alapján először madár és szárnyas hal ábrázolásoknak vélték.
A leletek csak azután kerültek más megvilágításba, amikor 1954-ben egy vándorkiállítás keretében az Amerikai Egyesült Államokba is bemutatták. Ott egy ékszerész, bizonyos Emanuel Staubs néhány aranyleletről öntvénymintát készített, amelyek közül az egyik másfél évtizeddel később egy Ivan Sanderson nevű történész kezébe került. Miután a történész megvizsgálta és rendkívül érdekesnek találta őket, más szakértők véleményét is kikérte. És akkor jöttek a meglepetések.
Elsőként a leletek ábrázolta formákat állattani elemzésnek vetették alá, összehasonlítva azokat a lelőhely tágabb régiójában élő madarakkal és halakkal. Nagy meglepetésre bebizonyosodott, hogy a tárgy nemcsak, hogy nem hasonlít semmilyen ott élő állathoz, de sokkal inkább mesterségesen kialakított formát, gép jelleget mutat. A tárgy szárnyainak elhelyezkedése és formája egyáltalán nem jellemző az ismert állatokéra.
Ezt követően a leletet a New York-i Repüléstani Intézet egyik munkatársa, valamint Arthur Young repülőgép-tervező is megvizsgálta és megállapították, hogy a szárnyberendezés nem felel meg a repülő állatok sajátosságainak, viszont annál is inkább emlékeztet egy farhajtású repülőgépére, mi több, más jellemzőit tekintve is modern repülőgépekkel mutat hasonlóságot. Ezek sorában említették a törzs formáját, a delta szárnyat, valamint a vízszintes vezérsíkot, és ami legjellemzőbb, az oldalkormányt és a farokrészt, illetve a függőleges stabilizátort, amire nincs példa az állatvilágban. Ezek mindegyike azonban a modern repülőgépek elengedhetetlen elemének számítanak.
A repülési szakértők elemzése során megállapítást nyert az is, hogy a tárgyon a szárnyak a törzs aljához kapcsolódnak, ami teljesen ellentétben áll a természetben tapasztalható gyakorlattal. Rámutattak arra is, hogy azt a műszaki megoldást, hogy a szárnyak a repülőgép törzsén találhatók, többnyire a légcsavaros repülőgépeknél használták, ellenben minden modern sugárhajtású repülőgépnek az alsó részén vannak a szárnyai, akárcsak a quimbaya-i aranyrepülőgépen.
Sokasodó kérdések
Újabb vizsgálatok következtek, de ezek mindegyike csak újabb kérdéseket vetett fel ahelyett, hogy bármilyen korábbira válaszul szolgáltak volna. Jack Ullrich, berepülőpilóta és repüléstan szakértő rámutatott, a delta formájú szárny a hangsebességnél gyorsabb repülésre utal, más szakértők pedig a legismertebb szuperszonikus utasszállító repülőgéphez, a Concorde-hoz, illetve az amerikai űrsiklókhoz hasonlították a tárgy kialakítását.
További kérdéseket vetett fel, hogy a repülőgépet formázó tárgy farokrészén, annak kormányfelületének bal oldalán – hasonlóan, mint a mai repülőgépeken – egy betűszerű jelzést találtak, ami egyes vélemények szerint az arámi nyelv B betűjére emlékeztet.
A lelet anyagának pontos összetétele is felvetett kérdéseket. Az ugyanis a Quimbaya civilizációra jellemző tumbaga ötvözetből készült, aminek közel egyharmada réz, a többi pedig arany. Ennek az ötvözetnek az érdekessége, hogy bár a régióban és az adott korban tipikusnak mondható, a világ más részén viszont nem használták, ugyanakkor megegyezik azzal, amit műveiben Platón „orikalkum”-ként említ, és az elveszett Atlantiszban használt fémként azonosít.
És ha nem lett volna elég a talányokból, akkor még egy érdekesség a végére: 1994-ben három német repülőgépmérnök megépítette az aranyrepülő méretarányos nagyított mását, amit sugárhajtóművel szereltek fel és futóművel egészítettek ki. Az eredmény: a modell tökéletesen repült, mitöbb a motor leállítása után stabil siklórepülésben sikeresen landolt.
Megjelent a MAGYAR7 46. számában.