2012. február 10., 17:01

Készülünk a Bálint-napra

POZSONY. Közeledik a Valentin-nap ünnepe. Az üzleteket már elárasztották a szív alakú ajándékok, az éttermek különleges „szerelmes menüvel” várják a vendégeket. Portálunk a napokban beszámolt arról, hogy a bajmóci vár is „valentin-napi díszbe” öltözik. Zoboralji középiskolásokat kérdeztünk arról, mit gondolnak a szerelmesek napjának ünnepléséről.

A fiatalok többnyire egyetértettek abban, hogy a Valentin-napot túlzás lenne ünnepnek nevezni, ám jó hogy van egy nap, ami csak a szerelmeseké! Persze az igazi szeretetnek az év minden napján meg kell nyilvánulnia – jegyzik meg. Többen rájöttek már arra is, hogy a szerelmesek napjából igazán csak a boltok húznak hasznot. Ennek ellenére a partnerkapcsolatban élők már készítik az apró meglepetéseket, bár szerintük ez inkább „kötelező ajándékozás”.

„A Valentin nap új keletű, de mára már eléggé elterjedt ünnep. Idén a párommal úgy döntöttünk nem veszünk egymásnak ajándékot, inkább közösen készítünk valamit. Színes habbal díszített muffinokat sütünk majd együtt, így garantált a szórakozás és az élmény is megmarad” – mondta a Hírek.sk-nak az érettségizni készülő B. Veronika.

„A Valentin nap egy csodálatos ünnep. Ilyenkor másokat is megajándékozhatunk, nem csak a szerelmesünket. Én az apukámnak is szoktam venni csokoládét, mert nagyon szeretem” – közölte portálunkkal a középiskolás V.Tímea, akinek kifejezetten tetszenek a Bálint-napi díszek.

„Amikor még kislány voltam, Valentin napon irigyeltem a szerelmes párokat. Mostanra már feleslegesnek tartom ezt a felhajtást, mert ha valaki igazán szeret, az egy sima hétköznapon is meglep egy szál rózsával. A Valentin napot olyan kötelező ünnepnek tartom, melyből a plüssállat- és a csokoládé-gyártók valamint kereskedők húznak hasznot” – vélekedik tizenkilenc éves H. Szilvia.

H.Szabina, a szintén tizenkilenc éves diáklány, aki szerint a Bálint nap körüli nagy felhajtás kifejezetten idegesítő, mert sokan csak reklámfogásként használják.

A Bálint-nap ünnepét Szent Bálint napján, február 14-én tartják főleg az angolszász országokban. Ezen az ünnepen - amelynek vallási eredete már elhomályosult - a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket. A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.

Megosztás