2020. október 30., 12:25

Kék Hold lesz halloween éjjelén

A "kék Hold" természetesen nem azt jelenti, hogy ténylegesen kékbe öltözik a Földünket kísérő égitest, de azért ritka jelenségre kerül sor az év "legfélelmetesebb" éjjelén.

Kékhold
Illusztráció
Fotó: Archívum

A kék Hold (angolul Blue Moon) nem a Hold színének a megváltozására utal, pusztán arra a ritka jelenségre, hogy egy naptári hónapon belül kétszer is telihold van. Ebben az esetben a második teliholdat hívják angol nyelvterületeken kék Holdnak. Idén az egyik telihold október legelejére esett, és mivel a Hold kb. 29 és fél naponta telik meg, ezért még egy telihold belefért ebbe a hónapba, ami tehát pont halloweenra, vagyis október 31., szombatra esik. Ebből az is látszik, hogy kék Hold csak a 30 és 31 napos hónapok esetén jön szóba, vagyis februárban ilyesmire sosem fog sor kerülni.

De miért kék, ha nem az?

Az elnevezés részben a régi szántóvetők naptáraihoz, részben egy változó jelentéssel bíró angol kifejezéshez, valamint egy tragikusan erős vulkánkitöréshez köthetőek. Az angol kifejezés „Once in a Blue Moon” azt jelenti, hogy valami nagyon ritkák történik meg. Ez azonban megelőzte a kék Hold mai használatát, mivel ez a jelenség nem mindennapos, de azért 2,5 évente megtörténik. A következő kék Holdra például 2021. augusztus 22-én fog sor kerülni.

A blue Moon írott formában először 1528-ban került elő, egy egyházellenes pamfleten olyan formában, hogy ha a papok azt mondják, hogy a Hold kék, elvárják, hogy elhiggyük nekik. Ez tehát azt jelenti, hogy valami egészen abszurd, de a hatalmasoknak van eszközük arra, hogy ha mégis ezt állítják, inkább elhisszük nekik. Körülbelül azt jelentette tehát, hogy az ég zöld, a fű meg kék. 1821-ben használták legelőször arra a kifejezést, amire manapság: tehát hogy valami megtörténhet csak ritkán. A NASA magyarázata szerint azonban a kifejezés a Krakatau vulkán 1883-as kitöréséhez köthető, ami a szintén Krakatau nevet viselő sziget kétharmadát eltüntette. A kitörés produkálta robbanás a hirosimai atombomba energiájánál ötezerszer erősebb volt. A légkörbe került hamu és egyéb anyagok miatt évekig még a világ számtalan pontján kéknek lehetett a Holdat látni. Nem kizárható, hogy az angol nyelvben akkor már jelenlévő kifejezés elterjedését ez az esemény is segítette.

A régi paraszti naptárakban azonban már egyfajta teliholdat jelölt ez a kifejezés. Ezekben a naptárakban ugyanis minden teliholdnak külön neve volt. Egy évben tizenkét telihold fordul elő, de mégsem teljesen ennyi, mivel a holdtöltéhez szükséges 29,5 nap nincs teljesen fedésben a hónapokkal. Ezekben a naptárakban az évet négy negyedre osztották, egy negyed pedig egy napforduló és egy nap-éj egyenlőség közti időszakot jelölt. Amikor viszont egy ilyen negyedben nem három, hanem négy teliholdra is sor került, olyankor a négyből a harmadik teliholdat nevezték kék Holdnak. Mint látható, ez nem teljesen ugyanaz, mint amire ma jellemzően használják ezt a kifejezést az angolszász nyelvterületeken.

A mai jelentés, tehát, hogy egy naptári hónapon belül a második telihold a kék Hold, egy félreértésből származik. A Sky and Telescope csillagászati magazin által közölt kvízbe egy félreértés miatt ebben az értelemben került be a kifejezés, amit aztán tovább erősített, hogy egy 1946-ban közölt cikk is így használta a kék Holdat. 1980-ban pedig egy közkedvelt rádióműsor ezt a cikket vette alapul a kifejezés magyarázatára, így az még népszerűbb lett. És ezzel párhuzamosan pedig hígult a Once in a Blue Moon jelentése is, ami a sohából átváltott az aránylag ritkánra. Hosszú utat tett meg tehát a kék Hold, amely sosem volt kék. Pontosabban nem sosem, csak néha. Olyankor, ha mondjuk kitört egy vulkán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.