2019. július 30., 11:55

Kárpát-medencei célkeresés, avagy Vektor-tábor 2019-ben is

Véget ért a szarvasi Vektor-tábor, amely a Kárpát-medencei ifjúságot tömöríti össze idén már negyedik alkalommal.

vektor tábor
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Szondi Balázs

A négynapos rendezvényre Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Erdélyből és Magyarországról érkeztek a táborozók. A téma a motiváció keresése és az életcélok kialakítása volt. A résztvevők különféle csapatokba osztódtak, amelyeket két-két tréner vezetett, a csapatok pedig kültéri (outdoor), illetve beltéri (indoor) foglalkozásokon és tréningeken teljesedtek ki.

Az outdooros feladatokért Kiss Ákos, Ádám Bence, Varga Jácint és Halmai Krisztina felelt, az indoorost Mikó Melinda, Hajzer Angelika, Papp Zoltán és Kanyó Csaba végezte.

A trénerek minden nap energizáló és csapatépítő játékokkal indították a reggeleket, hogy a táborozók bírják tartani az iramot a délutáni képzéseken.

Természetesen a kávébevitel is segített átvészelni a reggeleket, ezért a szervezők jó erős feketével kedveskedtek a táborozóknak. Nem hiányozhattak a délelőtti tanulságos előadások egy-egy hírhedtebb személyiséggel. Hegedűs Zoltán a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke a tábor két trénerével, Papp Zoltánnal és Mikó Melindával beszélgetett a fiatalok motiváció kereséséről.

Fiala-Butora János (Felvidék – Szlovákiai Kerekasztal Jogsegélyszolgálat) arról számolt be a résztvevőknek, mennyire lehet tudatosan lépegetni egy adott úton, milyen melléktevékenységek férnek bele bizonyos célok elérésében, illetve hogyan vészelte át a nehezebb időszakokat, és a pozsonyi jogi karon végzett tanulmányairól is szó esett. A Harvardon töltött hallgatói évekről is tett említést, amely elmondása szerint meghatározó pillanat volt a számára.

A digitalizáció árnyoldalairól a budapesti Bereczki-Fodor Enikő (Ifjúsági szakértő) beszélgetett a közönséggel,

aki a mai generáció ,,influenszereit” (véleményvezér) taglalta többek között. A szintén Felvidékről származó Major Eleonóra önkétes tevékenykedéseiről, gyógypedagógiai munkásságáról és a Szent György Lovagrend által dámává ütéséről mesélt a közönségnek, és persze arról a rögös útról, amelyet céljai elérése érdekében végig kellett járnia.

Fotó:  Szondi Balázs

A táborozók a négy nap alatt megismerkedtek a másik régió kultúrájával, a batyus est alkalmával pedig a különféle szervezetek legismertebb ételeit és italait is megkóstolhatták a résztvevők.

A beszélgetések által közelebb kerültek az erdélyiek a felvidékiekhez, a kárpátaljaiak a magyarországiakhoz és így tovább. A tréningek pedig abban nyújtottak segítséget a fiataloknak, hogy mindent vegyenek észre maguk körül, mert a környezetük is segíthet céljaik keresésében, elérésében és megvalósításában is. Nem baj, ha néha elbukik az ember, az a fontos, hogy talpra tudjon állni és tovább haladni az élet rögös útján.

A Vektoron táncból sem volt hiány, ugyanis a táncházban új lépéseket tanulhattak meg a táborozók, a Just Dance zenés-táncos kivetítős játék során pedig mindenki bebizonyíthatta, hogy van ritmusérzéke. A táborozóknak lehetőségük volt úszni a tábor területén, hiszen a Körös-folyó holtága csörgedezett az Erzsébet-ligeti központ mentén, valamint a röplabdázást is előnyben részesítették a labdajátékok szerelmesei.

Az esti tábortűz melletti gitározást és éneklést sem hagyták el a táborozók, amelynek apropóján ismert magyar és külföldi dalokat is énekeltek a tűz körül.

A vasárnapi búcsúzás előtt még kerekasztal-beszélgetésre is sor került az országok szervezeteinek képviselőivel, akik működésükről, problémáikról és a legizgalmasabb programjairól beszéltek a jelenlévőknek.

Összességében nagyon tanulságos és élménydús volt a 2019-es Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytábor Szarvason, amelyet jövőre ismét lebonyolítanak, természetesen más témakörben és újításokkal felfegyverkezve. A szervezők hálásak a résztvevők aktivitásáért, jövőre is várják a táborozókat!
vektor tábor
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.