2024. június 13., 14:14

Jó hír: az üdülési utalványokat jövőre már az alkalmazottak szülei is felhasználhatják

2019-ben vezették be az üdülési utalványokat Szlovákiában, tegnap pedig módosították az erről szóló törvényt. Ennek értelmében az alkalmazottak szülei is felhasználhatják az utalványokat.

üdülés, nyaralás
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com

Eddig az volt érvényben, hogy aki felhasználja az üdülési utalványt, annak jelen kell lennie az üdülésen. Ez most megváltozik. A törvénymódosítás, amit szerdán fogadott el a parlament, 2025. januárjától lép életbe.

Jövőre tehát már átruházható lesz az üdülési utalvány az alkalmazott szüleire.

Ezzel az a cél, hogy az utalványokat maximálisan ki lehessen használni. Nem mellesleg pedig, ahogy ez a törvénymódosító javaslatban is áll, élénkíteni szeretnék vele a hazai turizmust és az ebből származó jövedelem is enyhén emelkedhet.

Az üdülési utalvány átruházhatósága lehetővé teheti az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező szülők számára, hogy évente legalább egyszer rekreáción vegyenek részt, ami a jobb fizikai és mentális kondícióhoz szükséges, és egyúttal javítja az életminőséget is.

Az üdülési utalványt a munkaadó évente biztosítja alkalmazottainak, a kiadások 55 százalékának fedezésére, legfeljebb 275 euró értékben. A 49 főnél több alkalmazottal rendelkező cégekben kérheti ezt az alkalmazott. Feltétel, hogy legalább két éve az adott cégnél dolgozzon, és legalább két vendégéjszakát töltsön az üdülőhelyen. A kevesebb alkalmazottal bíró munkahelyeken az üdülési utalvány nyújtása már nem kötelező, önkéntes alapon működik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.