2018. július 17., 08:27

Huszonhárman sérültek meg a hajón egy lávakitörés következtében

A Hawaii Nagy Szigetén (Big Island) tomboló Kilauea vulkán lávakitörése egy turistahajóra zuhant hétfőn, a helyi hatóságok - korábbi jelentésüket módosítva - azt közölték, hogy 23-an sérültek meg.

Hawaii - vulkán - hajó
Fotó: TASR

Az első hivatalos jelentés még csak 13 sérültről szólt. A tíz újabb sérültet nem kellett kórházba vinni, a kikötőben ellátták őket.

Az amerikai sajtójelentések lávarobbanásként írják le a történteket. A turistahajó körutazását kifejezetten a láva közelébe szervezték, hogy az érdeklődők az óceán felől csodálhassák a természeti jelenséget. A Kilauea már két hónapja folyamatosan aktív, és a vulkáni tevékenység még erősödik.

Az illetékes hatóságok és a különböző szervezetek tisztségviselői ugyan folyamatosan figyelmeztetik az embereket a veszélyekre, de ennek ellenére is több utazási iroda szervez hajóutakat a tűzhányó közelébe.

Az Egyesült Államok parti őrsége biztonsági zónát jelölt meg ott, ahol a láva eléri az óceánt. Abban az övezetben egyetlen hajó sem közelítheti meg 300 méteren belül a partot. Különleges engedéllyel rendelkező hajóknak azonban lehetővé tették, hogy 50 méterre megközelíthessék azokat a pontokat, ahol a láva az óceánba ömlik.

Az izzó kőtörmelék eddig több mint 700 házat elpusztított, de komolyabb sérülés csak egyetlen férfit ért, akinek a lábát eltörte a megállíthatatlan láva.

A hétfői baleset valamennyi áldozatát a hilói kórházba vitték, az illetékesek pedig megindították a vizsgálatokat.

A mentésre kiérkező tűzoltók sajtótájékoztatójukon elmondták: a lávarobbanás teljesen beborította a sétahajó tetejét, és óriási lyukat ütött a hajón.

Az amerikai szövetségi geológiai intézet hétfőn közölte: a folyamatos lávaömlés következében az óceánban 6-9 méteres átmérőjű kis sziget kezd kiemelkedni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.